Világháborús novella

Day 605, 01:58 • Published in Hungary Hungary • by juccer

Napok óta, azóta, hogy ez a szörnyű, véres világháború zajlik, mást sem csinálok, csak bámulok kifelé az ablakon. Napról napra reménykedően bámulom a látóhatárt, várom, hogy feltűnjön végre Ő. Nincsen már éjszakám, nappalom, minden percem aggodalommal teli.
„Hazajön-e még? Látom még valaha?”-teszem föl magamnak minduntalan a kérdést.
Életem monotonná, szürkévé vált azóta, hogy elment, reggelenként elballagok a gyárba, gépiesen gyártom a fegyvereket, majd a munka végeztével hazamegyek, s kezdődik a véget nem érő, reménytelen várakozás. Csak ülök és várom, miután minden áldott nap a kedvenc ételeit főzöm, hátha pont ma tér haza hozzám. Persze mindig csalódnom kell. Tudom, háború van, tudom, a hazáért harcol, hiánya mégis elviselhetetlenül fáj.

Aztán ma reggel valahogy máshogy ébredtem. Tudtam, ma lesz a nap, mikor hazatér. Izgatottan siettem haza a munkából, és csak vártam, vártam. A percek óráknak tűntek, az órák napoknak. Aztán a lemenő nap fényében végre feltűnt egy alak. Egyenruhája ki sem látszott a vérből és mocsokból, de Ő volt az.
- Nincsen! Végre itthon vagy! – Vetettem magam karjai közé, mire ő így szólt:
- Hol van a babom, asszony?