Join the new world

Aszongya Tomi úr, hogy jobb ha senki által nem ismert zenéket tolok 🙂 És milyen igaza van... Hát akkor most kaptok 🙂 És kivételesen nem a 80-as évekből.

Nos, volt egyszer három fiatalember, Ray Patterson, Ricky Bailey és Bruce Dunbar akik 1976-ban alapítottak egy zenekart a ködös Albionban. S ha már honukat jellemzően szürke tweed-zakós esőfellegek fedik, csináltak valami vidámat. Ahhoz képest, hogy a dalszerző, énekes Bailey jamaikai gyökerekkel rendelkezik, sikerült valami egészen származás- és honidegen stílust kitalálniuk maguknak. Mentségükre legyen mondva, a diszkóláz kellős közepén, mikor még Nagy Feró is trapéznacóban, köldökig dekoltált matróztrikóban (ami mögül egy egész racka-gulya burjánzott elő) és piros úttörőnyakkendőben tolta a gyerekislánygyerét, ez még a Lajtán túli kokakólamámorbanfetrengő léha nyugaton is természetesnek tűnt. Mármint hogy egy zenekar disco zenét játszik.

No, de nem érték be ennyivel. Egy városi legenda szerint skiccpapírral és hb-s cerkával nekiálltak a Londoni Központi Könyvtár bakelittárában fellelhető összes funky lemez lemásolásának, és az így kapott stílusjegyeket egy 1k-s ABC számítógéppel rendszerezték és katalogizálták, és a legsűrűbben használtakat meg nemes egyszerűséggel random módon egymásra játszották 🙂 Ha nem így történt volna a valóságban, akkor csupán az lehet a titok nyitja, hogy marha jó érzékkel nyúltak a dologhoz, mert ez kéremszépen baromi jó.

Nem kicsit. Nagyon. Van ebben minden amitől a funky az lesz ami: szőlőcukor a lábnak 🙂 Van szövege is, de őszintén, ki a fenét érdekel.

Villany leó, magnó bekapcs, aztán hagy pörögjön a tükörgömb 🙂

Delegation: Heartache No. 9