A magyar virtus

Day 663, 17:26 • Published in Hungary Malaysia • by Nagyzee

Adott ugyebár a jelenlegi katonai helyzet, amiben Magyarország frusztráló tétlenségre van ítélve. (Részben egy korábbi jelentős részben kivagyiságból indított és megnyert csata miatt.) A hadsereg kint van Indonéziában, de a lakosság általában csak a kanadai blokkoló támadások ellen védekezhet, ami nem sok izgalmat biztosít. Néha-néha akad egy kisebb szünet a blokkolásban, hol figyelmetlenségből, hol bug miatt. A lényeg, hogy a magyar hadügyi vezetés az utolsó ilyen alkalommal remekül ismerte fel, hogy 650 gold egyáltalán nem nagy ár azért, hogy két napra a napi többszázezres magyar lakossági sebzés visszakerülhessen a világháborúba.

El is indult a csata Northwest Croatia-ért, azzal a kimondott céllal, hogy rengeteg sebzés legyen átcsoportosítva Amerikából az F/E erők által, ezáltal gyorsabb előrehaladást biztosítva az oroszoknak és csökkentve a tankolás szükségét. A csata haladt is a normál kerékvágásban, a terv bevált, a horvát támadás erősen éreztette is a hatását az amerikai fronton. Egyszerűen csak hagyni kellett volna a csatát végetérni, majd enyhe mosollyal az arcokon férfiasan elviselni a pár menetrendszerinti "haha, kikaptatok" cikket az ellenfelektől, és a kitűzött célok sikeres teljesítésének tudatában kényelmesen hátradőlni.

Csak itt jön képbe az a fránya magyaros virtus, ami úgy látszik, hogy a stratégákat is elkapta. Mert az még érthető, hogy a "nép" lelkesedik, és vért kíván, de hogy még a felelős pozíciókban lévők is képtelenek a reális helyzetértékelésre, az nem valami biztató. Mert ugyebár, ha bent vagyunk a falban a csata végén, esélyeink vannak, akkor nem hagyhatjuk csak úgy ott az egészet. Oké, hozzuk haza a sereget először, igaz, már ez sem használ az eredeti sebzéselvonós cél szempontjából kb. semmit. Aztán tankoljunk el 1000 aranyat, majd még ezret, és így tovább, és mivel még mindig nem ért véget a csata, ergo esélyeink vannak, még mindent. Elvégre ha már beleöltünk ennyit, akkor nem szállhatunk ki csak úgy. Inkább kolduljunk még egy kicsit, hátha. (Az elsüllyedt költségek fogalmáról még senki sem hallott, úgy látszik.)

Így lehet egy spórolási célzattal indított csatában a teljes likvid államvagyont elverni. A magyar kormányoknak amúgy ehhez remek érzéke van. Nem is igazi magyar kormány az, amelyik a ciklusa alatt legalább egyszer nem költ el mindent a létező összes helyről, amihez hozzáférése van. Az meg kit érdekel, hogy így soha nem lesz Nagy-Magyarország pl. (ha azt akarja a nép), hogy soha nem lesz jelentős tartaléka az államnak felhalmozva egy erős tankolást igénylő nagyobb hadjárathoz. Most is egyetlen csata elég volt ahhoz, hogy az eRepublik első vagy második legerősebb állama (a világ top 2-es gazdaságával) koldulásra kényszerüljön.

De még ha egy rendkívüli fontosságú csatába rokkant volna bele az állam (mint amilyen pl. Ontario volt), de nem, a mai csatának a sebzéselvonáson kívül leginkább csak presztízsértéke volt. Nem tudom, hogy a hadügyi vezetők egyáltalán végiggondolták-e a lehető legjobb szcenáriót. A jelenlegi körülmények között a horvát hadjárat nem fejezhető be a kanadai blokk miatt (Szerbia egyedül túl gyenge), Slavonia és Northwest Croatia pedig így nem tartható meg pár napnál tovább. Szóval még ha sikerült is volna mindkét csatát megnyerni, akkor is szinte biztos, hogy a saját költségek messze nagyobbak lettek volna az ellenfélnek okozott (amúgy szintén jelentős) károknál.

Amúgy remek, izgalmas csata volt, amit egyszerűen muszáj volt nézni, a kérdés csak az, hogy megérte-e, és hogy nem tetszenek-e egy kicsit túlzásba vinni az urizálást?


Nagyzee