Join the new world

A lelkesítő PEACE és magyar sikerekről tanúskodó event listát böngészve rábukkanhatunk egy apró kis győzelemre, ami fölött könnyen átsiklik az ember szeme, annyira jelentéktelen.


Nem olyan régen egy kisebb csoport érkezett Malajziába, heves felvirágoztatási szándéktól vezérelve. Miután megismerkedtünk a helyi viszonyokkal és felvettük a kapcsolatot a helyiekkel, biztosítottuk őket nemes szándékainkról és azonmód hozzá is láttunk a felvirágoztatás első lépéseihez. Létrehoztunk egy korház alapot és nem kevés pénzt fektettünk a maláj gazdaságba, munkát és reményt adva a maláj anyáknak.  Ez mind nem lett volna elég a népszerűséghez, ha nem szellőztetem meg hosszú távú terveinket, amik a kannibalizmuson alapuló népélelmezés köré szövődtek. Ez volt az a lélektani fordulat, amivel végleg megtörtük a jeget, és teljes jogú maláj állampolgárokká fogadtak minket.

Az egyetlen problémát a többi európai látogató jelentette: régi ismerőseink, a lengyelek, akik a sebahmahtól ellesett, ócsárló és uszító kampányt próbáltak folytatni ellenünk, miközben avatarjaik ki sem látszottak a maláj zászlók alól.
A kongresszusi választások rendkívül izgalmasak voltak, a végeredményük pedig meglehetősen kétes: 15 magyar, 14 lengyel, 1 maláj képviselő jutott be a kongresszusba.
Mivel az egyetlen maláj képviselővel meglehetősen jó viszonyban voltunk, ő azonnal csatlakozott a kongresszusi frakciónkhoz, és el voltunk készülve, hogy az elkövetkező napokban kizárólag a lengyel nyerészkedés elutasításáról kell majd szavaznunk. Ekkor ért minket az első meglepetés...
A lengyelek megnyerő belépőjük ellenére, gyakorlatilag ugyanazzal a szándékkal érkeztek, mint mi. Néhány bizalmatlan, gyanakvó és anyázásokkal teli párbeszéd után kiderült, hogy tulajdonképpen nagyon jól lehet velük együttműködni. A tényleg elhanyagolható mennyiségű idiótán kívül, tisztességesen és nagyon is hasznos segítséget nyújtva vettek részt az ország megszervezésében.
Volt is mit szervezni: teljesen veszteségesen és ostobán vezetett állami cégek, összevissza adók, haldokló valuta, és egyéb nyalánkságok, amikről hozzá értő társaim sokkal részletesebben tudnának beszélni.

Egy működő kongresszus valahogy úgy fest, hogy az embereket tényleg érdekli amivel foglalkoznak. Ha felbukkan egy javaslat, ami ténylegesen az ördögtől származik (aki nem tudná, az ördög is játszik az erepen, egy lengyel karaktert visz), ha nem totál hülyeség, akkor nem a szenteltvízért rohan mindenki, hanem érvek és ellenérvek születnek, gyors egymásutánban. Az idő eltolódással érkező játékosok hozzátesznek, vagy finomítanak a felsorakozott érveken, az erep rendszerében pedig már csak hivatalossá válik a döntés.
Persze, egy eldugott, 50fős országban mindenre van idő, hülyegyerekek cseverésznek haszontalan dolgokról, mert nincs jobb szórakozásuk. Mi is ezt hittük, mikor a félelmetes (55fős) Thaiföld hadat üzent nekünk.

A kongresszus rendkívüli gyűlést tartott, a helyzet meglehetősen kilátástalan volt:
-se elnök,
-se pénz,
-se lakosság,
-se korház,
miközben az ellenfél seregeit GLaDOS vezeti, aki vélhetőleg egy szemöldök mozdítással tud néhány tankot elővarázsolni.
A fal értéke 13k-16k körül volt... magyar csatákhoz szokott szemmel a röhejes kategóriához is kevés.

Létrehoztunk egy rendkívüli hadi alapot (ami nagyjából annyira volt röhejes, mint a fal maga), főleg repjegyekre volt szükség a korház hiányában, de fegyvereket, és gifteket is szereztünk. Megszerveztük az élelmezési és fegyverkezési láncot, és felosztottuk egymás közt a világot, hogy ki merrefelé indul segítségért könyörögni. Gustavius, a svéd macska és maláj MoFA, egy forró éjszaka ígéretével szerzett nekünk egy kanadai mpp-ét, hogy a további Thai támadásokat megakadályozza a biztos bukást követően. Vikta (az egyetlen maláj-maláj tag) és Ramos Sanchez önálló akcióba kezdett, és fejetlen csirkeként körbecikkezte a világot, ebből több kellemetlenségünk is származott, amikor később írok, de összességében sikeres akciónak bizonyult ez is.
Az első fordulópont Red Hank érkezése volt. Itt olvasható a cikke, de a falba épített 3000+ tégla volt az igazi segítség. Ezt nem sokkal követve megérkezett az áradat: eljött a Szingapúri Elit Alakulat, jöttek svédek, észtek, amerikaiak, magyarok(!), románok(!), lengyelek(!), indonézek. A világ minden pontjáról jöttek játékosok, ellenségek otthon, bajtársak a maláj zászló alatt! Csupa seb veteránok fogtak az építéshez q1es és q2es fegyverekkel, és nem nyavalyogtak, nem tartották a markukat fizetségért. Hétköznapi katonák pakolták a téglákat, ha kellett puszta kézzel és nem nézték, hogy honnan jött az, aki mellettük harcol.
A Theocrata Dio Akira még nekilendült nem sokkal a vége előtt, önköltségen 5000+ téglát felrakosgatott, biztos, ami biztos alapon. A csata utolsó perceiben a kongresszus magyar tagjai is építkeztek erejükhöz mérten, ami igazán hősies gesztus volt, hiszen nekik esélyük sem volt korházba jutni.

Malajzia független államként megőrizte egyetlen valamire való területét, a jelentős nemzetközi segítséggel ellenére sikerült fenntartania az egyensúlyt és sem az Atlantis, sem a PEACE felé nincs lekötelezve. A váratlan és látványos győzelem ellenére nem szabadultak el az indulatok, nagy valószínűséggel képesek leszünk megállapodni a thaiokkal és vidám edzőháborúvá alakíthatjuk a konfliktust (persze a megfelelő mppk megkötése után, ha a thaioknak mégis valami huncutság jutna eszébe a jövőben)

Folyt. Köv.