A Corvin-Nemzeti Radikális Párt története [Patrióta]

Day 792, 06:16 Published in Hungary Hungary by Nemzeti Radikalis Part



A Corvin-Nemzeti Radikális Párt múltja elég régre nyúlik vissza, volt már kommunista és román párt is, de nézzük onnan, hogy sikerült a "romulánok" után magyar pártot létrehozni belőle.

2009 áprilisában sikerült megszereznie a Koponya Légió nevet viselő irreguláris szervezetnek a pártot, amely célja csupán a tagok összegyűjtése volt. Az itt szolgáló önkéntesek részvényesi rendszerben cégeket alapítottak, baráti szálak alakultak ki köztük és eközben szépen fejlődött katonai rangjuk.

Majd nyár elején nagy döntés előtt állt a Légió. A gerincét alkotó játékosok nagyrészt kiváltak, általában IRL miatt, de volt aki sajnos ban miatt kényszerült abbahagyni a játékot.
Így maradt néhány tapasztaltabb, régi játékos és jó néhány lelkes újonc. A döntés demokratikus volt, megszavazták a tagok, hogy a Koponya Légió alakuljon át Nemzeti Radikális Párt-tá, és ezután nem katonai, hanem politikai szervezetként működik.

Kezdetben csak ennyi volt, a tagok nagy része nem értett a politikához, ráadásul szinte semmi beleszólásunk nem volt az ország ügyeibe, lévén pártízfős kis párt voltunk, ahonnan nem kerültek ki kormánytagok sem, a kongresszusi helyekről pedig csak álmodhattunk.

Charlie50 állt a párt élére és szépen lassan elindította egy felfelé vezető úton. A párttagok óriási munkát fektettek a toborzásba, melynek eredményeit nem igazán láttuk egy ideig, majd végre a taglétszám elkezdett növekedni, igaz csak szépen lassan.

A párt jó viszonyt alakított ki az MHP-val, akikkel megegyezés született, hogy pártunk tagjainak biztosítanak helyet a kongresszusi indulásra, így képviselőket juttathattunk a kongresszusba és ezután éltünk is ezzel a lehetőséggel minden egyes alkalommal.

Felismertük a problémát, hogy eMagyarországnak három jobboldali párt túl sok, hisz jelen volt a palettán a Nemzeti Honvédő Párt is, az MHP és az NRP mellett.

Az NHP múltja is igen terjedelmes,Magyar Reform Párt néven alakult. Majd névváltás után Corvin Párttá lett, ami fő célja a Magyar Királyság kikiáltása volt. Akaratukat érvényesítik is így vezetésükkel 2008. július 23-augusztus 7.között áll fent a Magyar Királyság. Ez volt eRepublik történetének első és egyetlen királysága. Még ebben az évben a Corvin felveszi a Nemzeti Honvédő Párt nevet. 2009 nyarán a párt több névváltoztatáson is átesett, míg végül ismét Corvin Párt lett.

Már régebb óta kiforrt a gondolat, hogy a két kisebb jobboldali pártot, az NRP-t és az akkori NHP-t egyesíteni kellene, hogy ne egymás ellen, hanem egymást segítve törhessünk előre a politikai életben és aktív tagjaink együtt dolgozhassanak céljainkért.

Szeptemberben tettük meg a második lépéseket, így elkezdtünk beszélni róla, nem csak egy ötlet volt, majd szavazást irtunk ki. Az NRP és az akkor már Corvin Párt vezetősége az egyesülés mellett volt, így létrejöhetett a két párt összeolvadása és megalakult a Corvin-Nemzeti Radikális Párt.

Az egyesülés után immár kétszeres erővel tovább folytatva a párt építését sikerült elérni a TOP 5 tagságot. Helyünket stabilan megszilárdítottuk az eMagyar politikai élet meghatározó szereplői között. Nem egész 2 héttel ezelőtt először elértük a 600-as taglétszámot, jelenleg pedig már a 700-hoz közelítünk.

A párt bizonyította, hogy nem csak akar de képes is tenni az Országért. A Szolidaritás Pártot váltó első CNRP kormány megmutatta, hogy lehet ránk számítani a bajban is. Nem hátrálunk ki a problémák elől, nekünk a Nemzet érdeke a legfontosabb. Aktív és tenni akaró tagjaink folyamatosan, és egyre nagyobb mértékben vállalnak szerepet az államigazgatásban.



Ha úgy érzed tenni szeretnél hazádért, aktivitásoddal a pártot is előbbre tudnád vinni, vagy csak egyszerűen szimpatizálsz a párttal akkor csatlakozz a Corvin-Nemzeti Radikális Párthoz, hogy tovább folytathassuk fejlődésünk.


Corvin-Nemzeti Radikális Párt: Tiszta célok, tiszta eszközökkel



Raszta cikke nyomán
írta és szerkesztette:
Heidar,
pártszóvivő és mártír


u.i.: Aki oroszországi túra miatt kilépett a pártból, kérjük ne felejtsen el visszalépni.

A legutóbbi pártgyűlés összefoglalója



Elérhetőségeink:

Várunk téged is a Corvin-Nemzeti Radikális Pártba (itt tudsz belépni hozzánk).

Látogasd meg honlapunkat gyere beszélgetni a Corvin-Nemzeti Radikális Párt chatszobájába.

Olvasd el programunkat és figyeld a Patriótát, valamint tagjaink újságait.

Amennyiben szeretnél felkerülni levelezőlistánkra, kérünk jelöld barátnak a CNRP pártorgot.