Join the new world

"Time Management will let you go to four different places: Company, Library, Training Grounds and Entertainment district."



- "He, paraszt, melyik ut megyen Budara?"

Talan nem igy szolt pontosan a kerdes, de az ut menti kukoricasban kapalo ferfit nemigen erdekelte. Megtamaszkodott a kapanyelen, nyogve kiegyenesitette derekat, es csak csendben intett a nyirfakkal szegett dulo fele. Tudta o, nem arra a legrovidebb, de ezek meg kepesek, es osszevagjak az utat a regi csordakut mellett. Es akkor hogy hajtja le este itatni a joszagokat?

Hat igen. Az egyenruhak csatjai, gombjai csillogtak a napsutesben. Az ejszakai eso miatt most nem lepte oket por. Szep dolog is a katonaelet, feszitenek a lanyok elott, felneznek rajuk a fiatalok. Ok a hosok, a haza megmentoi, a batrak, azok, akikre lehet szamitani. Akik lehetove teszik masoknak, hogy otthon, gyavan meghuzodva elhessenek kenyelemben.

Meg a sajat fiai is leneztek a videki eletet. A kisebbik meg le-le jart segiteni dologidoben, most is epp a kovetkezo sorba fordult a fold tulfelen. Meg is allt, megbamulni a fenyes sereget, a duborgo jarmuvek sorat, a nyilegyenes menetoszlopot egytol egyig szep szal legenyekbol, amint ormesteruk utan masiroznak, az agyuk acelcsoveit - s lopva pillantott apjara, tekinteteben sajnalat, mar-mar szanalom. Itt kapalni, mig a batrak, erosek mennek csatarol csatara, hirnevet, rangot szerezni... Persze o mar jelentkezett, vege a nyari munkaknak, megy is be ujoncnak, Fehervarra.

Az oreg szeme sarkabol eszrevette a pillantast, es sohajtott egyet. Mit tudjak a fiatalok, milyen volt a nagy haboru, az a regi. Amikor a katonak etelert konyorogtek, de nem volt, aki megtermelje nekik. Amikor az arvahaz kenyereskocsijat allitotta meg az egyik parancsnok, hogy katonai ne haljanak ehen a loveszarokban. Amikor atvonuloban a mieink tobbet fosztogattak, raboltak, mint az ellenseg, akit kiuztek innen. Enni a katonanak is kell. Hat mit gondolnak manapsag, eleg a puccos egyenruha, az ellatmany meg terem az ut menti bokrokban szekerszamra?

Es a nagy haboru utan is mi volt, arra nem gondolnak? Az a sok katona megszerelt barmit, gozgepet, traktort, teherautot. Meg epiteni is tudtak - na, nem mondom, az bizony jol jott. De a foldhoz egy sem ertett. De bezzeg enni, azt tudtak. Es nem ertettek, hol az ennivalo, mikozben kiuztek az ellenseget, nincs mar haboru. Ha kezukbe adtak a kapat, kaszat, percek alatt fegyvert csinaltak belole, de a foldeken azt sem tudtak, mit csinaljanak vele.

De ez mar reg volt. Azota megszulettek a fiai, es ok ezt mar nem lattak. De aki meg latta is, az is maskepp emlekezett, csak a szepre, a jora. A hosokre, az egyenruhakra, az ellenseg futasara. A fiuk pedig csak szanjak apjukat a sorsa miatt, es mennek inkabb a seregbe. Nem fognak ok foldet turni naphosszat, tavol a harcoktol.

Az utolso szazad is lassan elvonult a dulo fele, es egy oreg ormester szedte rancba a lemaradozokat. Pillantasa raesett az oket figyelo parasztra, hirtelen vigyazba vagta magat es tisztelgett. Az utolso katonak epphogy hallottak a halk szavakat: "Tabornok ur!"
A viszonttisztelges reflexszeru mozdulata vegul atalakult egy homloktorlesse es kalapigazitassa. Talan csak annak a sokat latott szemparnak csillogasa arulkodott valamirol.

Egy ember kapalt az ut menti kukoricasban, haladt sorrol sorra lankadatlanul. Tavolabb fia dolgozott, aki lelekben tavol jart, es alig varta, hogy othagyhassa ezeket a foldeket.


Harcinyul.