Miért nem vagy a reguláris sereg tagja? [Katona történetek]

Day 1,322, 06:47 • Published in Hungary Hungary • by Borembukkk
Megy a fiknyó jobbról-balról, ahogyan Xavinyó is megírta, nincs igazi kihívás, nincs igazi ellenfél. Ütni/fejlődni azaz JÁTSZANI mindenki szeret(ne), ezért az állami pénzek most duplán számítanak, hiszen keveseknek adatott meg az, hogy akkor és annyit harcolhassanak, amennyit és amikor akarnak, mert telik rá. Arra gondoltam, írja meg mindenki, hogyan és miért lépett ki a seregből, illetve miért nem lépett be oda soha. Talán az illetékesek is meg fogják érteni, mi a fő probléma.

A parancs, az parancs..


Hogy ne térjek el a cikk témájától, rögtön megírom, én miért nem ragaszkodom a reguláris sereg tagsághoz.

Hosszú idők függetlensége és pár hónapos lakossági koordinálás után úgy döntöttem, hogy felcsapok katonának. Mivel a sógorom belépett az Exterminatus elitalakulatába és mivel a toborzójuk szerint ott főként magam korabeliek vannak, valamint tetszett az egység avatarja, be is léptem. Rögtön meg is kaptam a csopper jelszavát - ahová nemzetőr parancsnokként sokszor hívtak, csak elfelejtették megmondani, hogyan kell oda belépni.

Na, gondoltam itt lesz végre a tuti szórakozás, vérpezsdítő lesz a hangulat, az irányítók sokkal jobbak lesznek, mint amit mi félig civilként csináltunk. És jött rögtön a pofára esés. Irányítás nem volt, tájékoztatás nem volt, a századomban sem tudott senki semmit, csak annyit mondtak, ne is várjak értelmes parancsot, mert ... egy pöts.

Éppen alig valami hiányzott a rank lépésemhez és sehol sem volt egy csata sem. A parancs ennek megfelelően ütéstartás volt. Végre elindult a szokásos magyar-román pofozkodás következő menete. Jó katona akartam lenni, ezért tartogattam az ütésemet és vártam, hogy előkeveredik valaki, aki kiadja a parancsot, hogy üsd a jetiket. Na, ez nem történt meg, ellenben láttam, hogy sokan ütik és alig vezetnek a románok.

Akkoriban sokan nem értették, miért feltartott kezekkel megyünk a csatákba, mint akik nem is akarják megnyerni azokat. A vezetés hablatyolt minden féléről, hogy gyengék vagyunk, nincs meg a kellő akarat a lakosság részéről, stb. Gondoltam, hogy mivel úgy is szintet lépek és úgy sem várható sehol csata, megpróbálok lelket önteni a népbe és elkezdtem ütni a csatát, a végén már tankoltam is.

Mint később kiderült, a kormány a hátunk mögött akkor is "jeti békét rotyogtatott" és az én partizán akcióm miatt Addictive-nek át kellett mennie román oldalra, ellenütni. Ez eddig mind szép és jó. Nagy nehezen előkerült ... a pöts és nyíltan lebaxott, hogy merészelek én harcolni, amikor a parancs nyilvánvaló és érthető: ütést tarts! Páran elkezdtek morogni, hogy mire tartsák az ütésüket, minden csatának vége, csak a magyar-románba lehet ütni. És láss csodát, fél órával később megjött az ütés parancs, ütheted a magyar-román csatát.

Ez a rövid epizód pár dologra hívta fel a figyelmemet. Sajnos a fenti események közül jó pár sűrűn ismétlődött, emiatt egységestől kiléptem a seregből.

1. Az ész nem létszükséglet, az önállóság hiba, a gondolkodás bűn a magyar seregben. (a modern seregekben főleg gondolkodni tanítják a katonákat, hiszen a jó időben meghozott jó döntések segítik megnyerni a harcokat)
2. A vezetés hülyének nézi az embereket. Persze, lehet tárgyalni egy értelmetlen harc befejezéséről, de miért kell azt suttyomban tenni?
3. A vezetés tökéletesen következetlen. Először leszidnak egy dologért, amit fél órával később parancsba adnak. (egy ilyen vezetésnek a tekintélye a béka feneke alá kerül a világon mindenhol)
4. Mivel másfél óráig hiába vártam parancsra, tájékoztatásra azt kell mondjam a vezetés vagy lusta, vagy nem törődöm, vagy nem érti meg a feladatát és emiatt nem is látja el kellőképpen.

Tudom, nem vagyok katonának való, hiszen milyen alapon kérdőjelezem meg én azok parancsát, akik ott vannak. Persze azt is lehetne kérdezni, vajon miért azok vannak ott, akik a magyar haderő jó részét elüldözik, de az már egy másik történet. Egyelőre írja meg mindenki, ő miért nem tagja a reguláris hadseregnek, hátha sikerül a végére valami okosat leszűrni az esetekből, különösen, ha ismétlődések lesznek benne.