Bolgár és ukrán hírek

Day 1,669, 10:32 Published in Hungary Hungary by Hercegno
Kedves olvasók,

A mai cikkemben a bolgároknál és az ukránoknál történt eseményekről számolnék be.


Ahogy talán tudjátok a bolgár elnök ellen impicset szavazott meg a kongresszus, és az új elnök Avitohol, ahogy a korábbi cikkemben írtam, a törökökkel való megbékélésre törekszik. Ez nem sokkal Avitohol elnöki posztra kerülése után meg is történt, erről Bosko Balaban számolt be cikkében. Több bolgár nem ért egyet a békével, mivel a hadügyminiszter tudta nélkül kötötték meg és nem felhőtlen a viszony jelenleg eBulgáriában. Erre az egyezményre reagálva beadtak a törökök is egy impicset.

Az impicsről a forumon ment a vita. Tulajdonképp a hadügyi dolgok miatt adták be az impicset, mivel egy fontos csatánál, ahol nem sok kellett volna nem szerveztek osztást és a zsolddal is gondok voltak, ezért úszott el a csata.

Sturmmann megírta az impics beadása utáni második elnöki cikkét, ami az utolsó is valójában.
Sturmmann leírja az eddig történeteket. A szövetségükbe próbáltak toborozni több kis országot.
A szövetségük egyik tagja Dél Korea, nekik sikerült leülniük a tajwaniakkal tárgyalni, így úgy néz ki,ha minden jól megy lesz kongresszusuk, igyekeznek egy kedvező békét összehozni.
Marmara elvesztéséről is ír, ami igen sajnálatos eset, de ha megnézzük milyen sokáig tudták tartani és hanyadszorra sikerült ez a törököknek, máris máshogy látjuk.
A hadseregen is változtatni kell, egyelőre vár egy olyan csatára, ahol kiderül, mi az amin változtatni kell, a törököknél úgy tűnik a 4es divizióban jók, nagy a számbeli előnyük és ne feledjük a tankjaikat se. A népesség azonban növekszik tapasztalati pontokat tekintve.
A civilek és félkatonai szervezetek finanszirozásai is a héten újra megindultak.
Sturmmann úgy gondolja, az imics egyik legfőbb oka, hogy a kongresszusi képviselők többsége a törökökkel békét akar, ahogy a választáson a második helyezett is, aki már az új bolgár elnök.

Másik érdekes cikk Bulgáriából Tablov cikke, mely vitára szólít fel.
Tablov elmeséli, hogyan is látja eBulgáriát. Jelenleg az EDENből való távozásuk óta a fő cél a törökökkel való háború. Jelenleg több lehetőséget is felsorol.
1. lehetőség a törökökkel való csata és a maximális bónusz megszerzése, avagy Ukrajnával és Iránnal való háború, az álom, hogy eBulgáriát 3 tenger határolja.
2. lehetőség, hogy a szövetséget megerősítve és parancsainak engedelmeskedve és követve akár a saját érdekeink rovására is a prioritásokat követve harcolnánk. Itt Tablov elmeséli, hogy neki az EDENben a legjobb időszak az volt, mikor érezte, hogy összetartoznak és különböző játékosok azonos célért közösen küzdenek. Úgy véli a barátság az, amit nem lehet felcserélni pixelekkel és holmi bónuszokkal.
3. lehetőség, hogy ezeket a fent említett lehetőségeket összegyúrva valósítsák meg, azonban ez lehetetlennek tűnik. Nem tudnak egyszerre hasznosak lenni a szövetségnek éshosszú hadjáratokat folytatni.
Tablov igen érdekes hadügyi reformokat is leír, hogy szerinte hogyan lehetne átszervezni a sereget.

Török háborúról is ír, miszerint a békét csak tisztességes ár mellett vállalhatnák. Igaz, hogy sokszor monoton a háború, ugyanazokért a régiókért, de minden győzelem a török felett örömteli esemény. Példaként hozza a horvátokat, szerbeket, görögöket macedónokat, magyarokat és románokat, mivel évek óta konfliktus van köztük és nem kívánják megszüntetni. Ez egy olyan dolog ami az újakra és régiekre is ösztönzően hat, a komoly ellenfél a játékban az az apátia.
Tablov elmondása szerint nem unja a török háborút.
Bónuszokról: Ukrajna. Tablov szívesen látná eltörölve Ukrajnát. De ez előtt ki kell elemezni a tényeket. Szerinte elég nehéz dolog tartani egy egy-régiós hidat, az ukrán bónuszokat pedig szem előtt kell tartani, főképp Krím félszigetet, ami szinte lehetetlen, geo-stratégiailag sem könnyű a helyzet. Hiszen akár Irán felé mennek akár ukránok felé a törökök és az argentinok tankolni fognak és nem sokban különbözik az a török pingpongtól.

A belviszonyokról is ír, mivel a megválasztott elnököt impiccsel eltávolították, úgy véli nem feltétlen ez volt a helyes lépés, a csatát elvesztették, mert szervezetlenek voltak, és szerinte nem egyből impicst kell adni, hanem a felelősöket kell felelősségre vonni.
A békeszerződésről annyit mond, hogy szerinte ez egy kudarc.

Másik cikk is megjelent nysextől, mely a békeszerződés nem is olyan rossz oldalát mutatja be.
Sokaknak nem tetszett a békeszerződés, ezt kommentben jelezték is, mivel ezen megegyezés alapján nem nagyon tudnak kit támadni, és a bónuszok meg fontos kérdés.
1. Iránt meg lehet támadni, és az Észak Kaukázusban, Volga – Volga Vyatka régiót ki lehet bérelni (olaj, gyümölcs és szarvas) és Iránt megtámadva salétromot lehet szerezni.

Tehát bolgároknál jelenleg két tábor van, vannak akik a törökökkel harcolnának továbbra is, és a törökökkel való egyezményt nem tartják érvényesnek és vannak akik új harcokat keresnének Iránnal, ha már az egyezmény alapján nem támadhatják Ukrajnát.


Másik hír amit még szerettem volna megírni az az ukrán – moldáv viszonyt érinti. Az ukránok két fronton is harcban álltak az elnöki cikk elmondása alapján, az egyik front a szlovák, a másik a moldáv. Szlovákia, mint tudjuk proOne, Moldova pedig EDEN párti ország, de ahogy jeleztem már máshol, egyetlen lehetőségük a TP medál szerzésre, az az ukránokkal való háború, és ez többeknek nem tetszett.
Mivel Ukrajna nem tud két fronton helyt állni és a szövetségnek is segíteni, így ahogy a következő cikkben írják, megállapodnak a szlovákokkal és a moldáv frontra koncentrálnak majd.
Szlovákiával tulajdonképp nincs rossz viszonyuk, ahhoz képest, hogy más szövetségben vannak.

A béke megállapodás 3 pontos:

1. Mindkét ország beszünteti az egymás elleni ellenségeskedést.
2. Az országok az eredeti területeiken maradnak.
3. A meg nem támadási szerződés 2012.07.06-ig tart.

Kíváncsi leszek arra, hogy fogják az ukránok megoldani a moldávokkal a helyzetet.

Nagyjából ennyit szerettem volna megosztani veletek,

Köszönöm, hogy olvastátok,

Hercegno