Büszkeség ... és szégyen

Day 1,100, 04:21 • Published in Hungary Hungary • by Vik Alvers Jr

Meglehet, hogy a kénköves utálat hullámai öntenek el a cikk kiadása után, ám a nyilvános vélemény vállalása nem mindig kellemes, de van, amikor szükséges.

Bevallom, nem igazán értem én ezt.

Volt itt egy román megszállás. Igaz, nem tartott sokáig, de akik egy kicsit is ismerik a magyar szellemet, kitartást és küzdeni akarást-tudást, erre előre számíthatott. Az is nyilvánvaló, hogy ez a kicsinyke (mondhatni elb*szott) próbálkozás az eltörlésünkre csak az adminisztrátorok a játék technikájába való beavatkozásával jöhetett létre. Hát mindenesetre ez utóbbi csoportnak gratulálunk. Ezúton terjesztjük fel őket az Elfogulatlan és Tisztességes Játékért Érdemrendre a Magyar Köztársaság Nagykeresztjével együtt.

Amit én nem értek, az a mérhetetlen fröcsögés, utálkozás és elutasítás, amit sokak részéről a jelenlegi kormány iránt tapasztalok.

Tessék tudomásul venni: a jelenlegi kormánynak semmi köze, semmi felelőssége nem volt a román támadásban, majd megszállásban. Mint mondottam volt, ezt játéktechnikai körülmények tették lehetővé és nem az, hogy a kabinet egyes tagjai mondhatni "béna kacsák" voltak.

Sokan a rossz kommunikációt hozzák fel a kormány bűneként. Nos, ha ez még igaz is, akkor is csak hibának minősíthető, nem kivégzésre és sortűzre okot adó halálos bűnnek. Egyébként pedig tessék feltenni magunknak a kérdést: ha valóban nem volt érdemi kommunikáció, ha valóban tehetetlen és gyenge volt ez a kormány, akkor hogyan szabadulhattunk fel a románok igája alól? Senki ne jöjjön nekem azzal, hogy a partizánszellem meg a telepatikus kommunikáció magyarság körében tapasztalható elterjedése végett. Ide központi szervezés is kellett, gondolok itt főleg a maradék Phoenix-szel való egyeztetésre a hadműveletek terén.

Itt van. Megcsináltuk. Felszabadultunk. De nem lélegezhetünk fel. Újra kell szerveznünk a teljes politikai életünket, a gazdaságunkat, át kell gondolnunk a szövetségeinket, a jövőnket, és, valljuk be, itt az ideje az egészséges önbírálatnak is. Biztos, hogy mostanság az a legfontosabb, hogy gyűlölködjünk, mocskolódjunk, kiakolbólítsuk a kormányt STimistül együtt (akit, megjegyzem, nem tartok rossz elnöknek, igaz, kiemelkedőnek sem, de a dolgát akkor is elvégzi), széthúzzunk, klikkesedjünk...? Nem érhetne ez rá akkor, ha már relatíve biztonságban leszünk (és itt hangsúlyoznám a "relatív" szót)?

A másik, amire szeretnék még kitérni ezen téma kapcsán, az a személyeskedés.

Gusztustalannak találom azt, hogy egyesek (és neveket nem kívánok mondani) a játékkal kapcsolatos véleményüket nagyon sokszor személyes síkra terelik át. Talán azért, mert érdemben minőségi kritikát nem képesek megfogalmazni. Én tisztelettel megkérek mindenkit, hogy ne felejtsük el, a gépek mögött emberek ülnek, hús-vér, érző lények. Adjuk meg egymásnak az alapvető tiszteletet még akkor is, ha nagyon nem értünk egyet. Ez olyan nagy kérés...? Megy itt a kommunistázás, a nácizás, a zsidózás, a nyilasozás és még sorolhatnám. Fejezzük ezt be végre! Egyrészt nem az eRepublikba való, még ha vannak is -e játéknak IRL vonatkozásai, másrészt roppantul unalmas, elkoptatott lemez ez már.

Teremtsük meg a saját nyugalmunkat, és ezzel a saját békénket. Ha ezzel megvagyunk - szét lehet tépni egymást. Csak hogy a jó magyar szellem necsak a túlélésre, hanem az önpusztításra is kiterjedjen. Mint mindig.