[monti] Az ismeretlen katona sírja
montaigne
1992, Szamosújvár
-Te vagy az?
-Igen nagymama.
-Felismertem a lépteidet. Miért nem kapcsolod fel a villanyt?
-Fel van az kapcsolva, nagymama.
-Ezek a mai villanykörték sem olyanok már, mint régen. Régen még tudtak időtálló, megbízható termékeket gyártani. De ezek a vacak román lámpák…
-Nagyi, csupa 100 wattos Philips lámpákat szereltem a szobádba.
-A szemem…tudod…már nem látok úgy, mint régen. Illetve szinte már egyáltalán nem látok. Ez rettenetes, mert mostanában újra és újra ugyanaz a történetet zajlik le a szemem előtt.
-Milyen történet?
-Soha senkinek nem mertem elmondani. De most már úgyis mindegy. Azt sem bánom, ha most azonnal felakasztanak.
-Nagyi, jól vagy?
-Negyvennégyben jöttek a románok, meg az oroszok. Nagyapádat magával vitte a visszavonuló sereg, és édesanyáddal kettesben maradtunk abban a nagy házban. Féltünk. Nem tudtuk, hogy fognak-e lőni, vagy bombázni. Az értékeinket elsüllyesztettem az udvaron levő pöcegödörbe…ott talán csak nem fogják keresni…majd lementünk a szénpincébe. Vártunk, hogy elvonuljanak. Csendben zajlott minden. Alig néhány lövést hallottunk. A város új urai vagy a levegőbe lövöldöztek, vagy, ha valaki ellenszenves volt, akkor végeztek vele.
-Az oroszok?
-Nem. Ők nem bántották a lakosságot. A románok akartak vért inni. Imádkoztam, hogy essünk túl rajta minél hamarabb. De nem sikerült. Lehet, hogy elrontottam az imát.
-Mi történt?
-Egy őrült ránktört.
-Román?
-…
-Orosz?
-Magyar.
-És mit csinált?
-A mi pinceablakunkból egyedül, egy szál puskával akarta megvédeni az egész várost, úgy, hogy a reguláris hadsereg már messze járt és nem is állt szándékában visszajönni.
-Ajjaj, és sikerült neki? Tudom, hogy hülye a kérdés.
-Lelőtt egy román katonát. A mi pinceablakunkból.
-Uhhh…és utána mi történt?
-Ezt soha senkinek nem mondtam el. Ez az a kép, amit vakon is újra és újra magam előtt látok.
-Könnyíts a lelkeden nagyi!
-A lelőtt katona nem halt meg azonnal. Riasztotta a társait. Először csak bedobtak egy kézigránátot a pinceablakon. Mi a konyhakertre néző pincehelyiségben voltuk, ezért nem esett bajunk, de a szerencsétlen magyar katona vérével meg agyvelejével tele lett a pincefal. Olcsón megúszta, nem szenvedett.
-És itt ért véget a történet…
-Jaj, dehogy…a lelőtt katona társai bejöttek és körülnéztek. Látták a felrobbantott embert és azt hihették, hogy ő a férjem volt.
-…
-Elkaptak, majd a bokámat és a nyakamat a vaságy keretéhez kötözték, úgy, hogy alig tudtam levegőhöz jutni, mindössze a kezeimet hagyták szabadon.
-…
-Megerőszakoltak. Nem egyszer, nem kétszer. Mondtam-e, hogy ötödik hónapban levő terhes voltam? Kislány lett volna.
-…
Majd édesanyádat is lemeztelenítették. Még csak hat éves volt. Szegénykém ellenkezett, sikoltozott, de mit tehetett három megtermett férfi ellen? És mit tehettem én ágyhoz kötözve? Imádkozni kezdtem, hogy Isten adjon nekem erőt, hogy történjen valami, hogy legalább édesanyádat megmenthessem a gyalázattól.
-…
-Isten segített. A katonák egyszer csak megfeledkeztek rólam, mivel minden figyelmüket édesanyádra fordították. Egy letolt nadrágot és a hozzá tartozó pisztolytáskát őrizetlenül hagytak. Nehezen, de elértem. Nem tudhattam, hogy töltve van-e a pisztoly, de ez volt az az egyetlen halvány esély, amiért imádkoztam. Egy dologra gondoltam…a lányom életét, ártatlanságát akartam megvédeni. Bármi áron. Nagyapád sokszor vitt engem vadászatra. Ismertem a fegyvereket, tudtam, hogyan kell kezelni és nem haboztam.
-Lelőtted őket?
-Hát nem. Ugyanis a zajra, édesanyád sikoltozására odajött egy orosz katona, aki vélhetőleg a rendet akarta volna fenntartani és gondoskodnia kellett arról, hogy az elfoglalt területen ne történhessenek atrocitások a civilek ellen. Elkezdtek egymással üvöltözni, majd az egyik román katona elvesztette a fejét, fegyvert rántott és kitört a lövöldözés. Az utolsó túlélőt már én magam lőttem le. Nem mindegyik halt meg azonnal. De hidegvérrel még egyszer lőttem. Meg még egyszer. És vártam, hogy akkor most mi lesz.
-És mi lett?
-Semmi. Senkinek nem hiányoztak. Gondolom, hogy ők lehettek a Szamosújvár visszafoglalása során harc közben eltűnt hősi halottak egyike. A katonák erőszakoskodását követően éreztem, hogy elvetélek. Miközben ott van a pincében egy felrobbantott és négy agyonlőtt hulla, az udvarban meg még egy.
-Mit tettél?
-Beesteledett. Megkínlódtam a nyakamon levő kötéllel, de valahogy kilazítottam és édesanyádat is ki tudtam oldani. Megsirattam az elvesztett magzatot, megvigasztaltam a síró lányomat. Felmentem a házba és lecseréltem a véres, szétszaggatott ruhámat. Majd munkához láttam.
-Munkához?
-Először az udvarról bevonszoltam a lelőtt katonát, majd reá és társaira lapátoltam a szenet, hogy ha valaki ismét ránk tör, akkor ne legyenek szem előtt. Nem tudom, hogy lapátoltál-e már szenet hat hullára. Nehéz volt, egy ember is sok helyet foglalt, hát még hat? Másnap viszont elkezdtem gondolkozni azon, hogy nem maradhatnak mindörökké a szén alatt, mert a hullabűz árulkodni fog. Eltüzelni sem tudtam volna őket, mert ahhoz először fel kellett volna darabolni őket. Daraboltam már őzet és bárányt, tudom, hogy nem könnyű. Szerintem embert darabolni sem könnyebb, úgyhogy letettem róla. Végül azt a megoldást választottam, hogy elégettem a ruháikat, meg minden egyéb személyes holmiikat, majd az undoromat leküzdve egy harapófogóval kihúztam a fogaikat.
-Miért?
-Hogy ne lehessen őket olyan könnyen azonosítani. Szerencsére nagyapád mindenféle vegyszert tartott a laborban, úgyhogy rövid keresgélés után megtaláltam a sósavat. Azzal öntöttem le az arcukat és az ujjbegyeiket. Még így sem mertem kivinni őket a házból, nehogy meglásson valaki, úgyhogy a pincében kezdtem gödröt ásni. Nem volt könnyű. A föld keményre volt döngölve, édesanyád folyamatosan sírt, mert félt egyedül lenni fent a földszinten, én meg a vetélés utáni sokkos állapotban voltam. Véreztem, éheztem, fájt mindenem, különösen a kötés helye a nyakamon. Viszont a düh és az elkeseredés megsokszorozta meg az erőmet.
-A fegyverekkel mit csináltál?
-Annak idején rengeteg eldobált fegyver volt mindenfelé. Egyik esős éjszaka kivittem mindet és letettem az ortodox templom kapuja elé. Dugdossák ők a továbbiakban, vagy csináljanak vele, amit akarnak!
-A hullákkal mi lett?
-Nagyapádnak sosem mertem bevallani ezt az esetet. És édesanyád is élete végéig hallgatott, pedig pontosan emlékezett minden pillanatra. Tudod…számomra egész életemben nem volt más férfi, csak ő, no meg ezek a halottak, aki maguknak keresték a bajt. Nagyapád tudom, hogy megbocsátott volna, de én soha nem voltam képes erről beszélni. A hullák meg békésen, vagy békétlenül nyugszanak, vélhetőleg most már mindörökké, ugyanis a régi házunk helyén az ötvenes évek végén egy szép, nagy áruház épült.
-…
-Szerencsére a vasbeton alapot nem ásták túl mélyre, viszont legalább fél méter vastag. Jó dolog, hogy azóta nem hat hulla társaságában fekszem le minden este.
Üss a közlöny szerint!
Comments
[monti] Az ismeretlen katona sírja
erepublik.com/hu/article/2621753
Húúúú baszki....
Ez a kemény nem a hitel!
Mondjuk mikor felveszel egy CHF - hitelt havi 80000,-Ft törlesztővel és fölugrik 300k -ra + kirúgnak és jön a második gyerek, az se puha.
😛
Minden családnak megvannak itthon az asszonyai, lányai, apái, testvérei, gyermekei a maguk háborús tapatalataival.
A történeteink is megvannak.
Őrizzük őket és családon belül adjuk tovább.
Az én nagyszüleim sajnos már nem meséltek.Apa mesélte csak el,amit a nagyszüleim átéltek.Nagyapa hadifogságban volt,mamát pedig megerőszakolták a katonák,pedig még kislány volt.Azt mondták,hogy elég ennyit tudnom.Talán ezt sem kellett volna.
Nagyon szép.
a szép mondjuk nem jut eszembe erről a történetről, de azt hiszem értem, mire gondolsz.
Frederick Forsyth: Bizonyítékként felhasználható (a Profi munka c. kötetből, igen távoli asszociáció).
és ugyaninnen Eheslo részére (RL): Veszélyes zsarolás.
http://www.docfoc.com/28488680-frederick-forsyth-profi-munka
Csak azt tudom írni, amit előre is:
hú baszki...
25
Mifelénk mint szőlőtermesztő vidék az "ismeretlen katonák" a borospincékbe fulladtak, szétlőtték a boroshordókat, aláfeküdve vedeltek, majd elaludtak, s a pincéket elöntötte a soktízezer liter bor...
Szép halál. Ennél már csak a kőbányai sörgyár alatti katakombákban lehet szebb ugyanez sörrel.
A napokban beszélgettük a feleségemmel, hogy az ember a legcivilizáltabb, mert viszonylag békében megél másokkal (Csányi Bilmos), de egyik másik "állat" sem képes akkora genyaságokra, mint az ember.
🙁
Ehh. Vilmos.
Sz*r mobilbillentyűzet.
Figyelitek, hogy ez a másik nagymama?
miért lenne másik?
Remekül megírt és elgondolkodtató történet, de könyörgöm, negyvenötben hol volt még fogsor alapján azonosítás, meg ujjlenyomat vétel a háború kellős közepén, ahol pont leszarták hogy 10 halott van vagy 100? Pláne egy kisvárosi asszony honnan tudott volna ilyenekről? De ezt leszámítva ment a vote és az endorsz! Kellenek az ilyen történetek is.
"Az első ujjlenyomat azonosítási rendszert 1901-ben a New Scotland Yard vezette be Londonban.".
Londont békeidőben összevetni a háborús keleti fronttal... háááát...
London nem Szamosújvár, de 1901 sem 1944. Olyan mintha 1973-at hasonlitanád össze 2016-al.
Bizony volt már mindkettő és tudni is lehetett róla. Például a rádióból, ami akkoriban is létezett és már kisvárosban is lehetett fogni az adást.
Akkoriban rengeteg rossz fogú ember volt (nézzél meg pl egy '50-es évekbeli focimeccset, amikor a közönség azt kiáltja, hogy GÓL, bele lehet látni a szájukba) és a foghiányok, fogtöredékek és fog elszíneződések alapján elég sok halottat be tudtak azonosítani
Tehát nem a fogorvosi kartont nézték a halottak esetén, hanem pl a katonatársak evés közben beleláttak ugyebár a másik szájába.
Ez igaz, de ahol 3 millió orosz katonát és kb 10 millió ukránt egyszerűen halálra éheztettek ott nem tűnik reálisnak, hogy pár román háborús bűnös miatt olyan nagy nyomozásokat folytattak volna, és minderre egy sokkos állapotban lévő asszony előre számít is... de ok, elfogadom az érvelést, csak nem érzem valószerűnek.
Nem milliókról beszélünk, hanem csupán néhány eltűnt katonáról. Akiket, ha pár napon belül megtalálnak holtan a pincében, akkor akár megkérdezhetik a szakasztársakat, hogy "szerinted ez XY hullája?"
Amire lehet az a válasz, hogy "lássuk a tetkóját" - az akkoriban nem volt divat, ezért inkább lássunk látványos amputációt, vagy fogsort.
Legalábbis ez zajlodhatott le a nagyi agyában, ettől retteghetett, ettől pörgött be és menekült kényszercselekvésbe.
Amúgy meg igazad volt, a kutya sem kereste őket.
De fordítsuk meg a történetet. Tegyük fel, hogy egy reggel arra ébredsz, hogy hat hulla van a pincédben és egy füstölgő pisztoly a kezedben. Megtennél-e mindent, ami az erődből telik és az idődbe belefér annak érdekében, hogy eltüntess minden nyomot?
Picit sem pánikolnál, hanem hideg vérrel hívnád a 102-es számot?
Mit tennél?
Én most belegondoltam a szituációba. Elsőnek utánaolvasnék neten,h sósavval tényleg feloldható-e az emberi test és ha igen, akkor mennek a lefolyóba 😃
Sósavval nem, illetve a háztartások számára is elérhető savak egyike sem alkalmas erre. Nátronlúgot ajánlanék, az tökéletes munkát végez. Csak az undorító trutymótól kell majd valahogyan megszabadulni, illetve a nagyobb csontokból maradnak darabok, amelyeket egy kicsiny mozsár segítségével össze lehet törni.
Anno beszélgettem kórházban fekve olyan öregemberrel, akinek a katonatársai csináltak tetoválást a kezére. Nem akart Ukrajnába menni. Annak a tetoválásnak köszönhette, hogy szökés közben elkapták.
Elég béna tetkó volt az alkatján. Egy vasmacska és valami szöveg. Azt még nem géppel csinálták...
No igen, akkoriban nem volt se google, se telefon, hogy rendőrt hívjak és/ vagy utána olvassak a dolgoknak, ha meg magamtól nem tudom, mit tegyek, hát biztos eléggé kikészültem volna. Viszont ugye háborús időkben még az is lehet, hogy csak kihúztam volna a hullákat éjjel az erdőbe, és kitakarítottam volna a házamat. De a sztoriban ugyebár már eleve van egy cafatokra tépett hazafi, ha meg erdőben találnak lelőtt hullákat egy háború közepén, egyik sem lehetett volna annyira gyanús, illetve nagyságrendekkel kevesebb időbe/energiába került volna ezeket elvégezni. És igen, mondhatjátok hogy kevésbé hatékony megoldás, de egy sokkos asszony szerintem nem is lett volna ennyire hidegvérű.Arra meg aztán tényleg nem gondolhatott, hogy majd a vérből és egyebekből dns-minta alapján azonosítják a halottakat meg hogy az ő házában végeztek velük, mert a dns-t még évtizedekig nem fedezték fel, csak a vércsoportokat ismerték.
A tetkó meg igenis divat volt, még Horthynak is volt egy gagyi tengerészes!
De a lényeg hogy ja, ha velem történik akkor pont hogy pánikoltam volna és nem pedig hidegvérrel végiggondolom, hogy hogyan tudnék minden nyomot tökéletesen eltüntetni.
Atheel: Az erdöbe kivinni? Hogyan? Ráteszed egy talicskára és kitolod? Reménykedsz, hogy a városban senkinek nem tünik fel egy lecsüngö láb? Majd meg fordulsz négy és félszer? Akkoriban nemcsak az autókat rekvirálták, hanem helyenként még a lovakat is.
A történetből (számomra) nem derül ki, hogy hol játszódik (mármint oké, egy város, de hogy kicsi, nagy, belváros, város széle, akárhol), nyilván a földön vonszolni nem kellene a vérnyomok miatt, de ha szén van a pincében akkor kell legyen valami taliga is, amivel hordják, szóval ja, éjszaka szépen kitolni a francba, 3-4 hulla simán ráfér egy jófajta talicskára, és éjszaka nem hiszem hogy túl sok mindenkivel összefuthatott volna. Ha olyan nagy a forgalom, akkor az a négy hulla már azelőtt feltűnt volna valakiknek, hogy meghaltak volna, nem hogy napokkal később, mire eljut oda, hogy minden nyomot tudományos precizitással eltüntessen. Meg hát, akárhol találnak pár hullát a háborúban, nem hiszem hogy olyan nagy nyomozást folytattak volna utána az oroszok... rengeteg tömegsírt találni még napjainkban is, tettesek persze nincsenek.
sosem lehet tudni, hogy aki ott fekszik, az kinek a kije, és mennyi követ mozgatnak meg, hogy megtalálják. A kettő között eltelt 40 év, fejlődött a technika, illetve pont a fog marad meg a legtovább (az ujjlenyomat egy idő után használhatatlan, persze.) Ha valakinek aranyfoga volt, megint könnyebb azonosítani az alapján. Értem az észrevételt, azt is látom, hogy nem kötözködés, de engem pl annyira lekötött a történet, hogy az sem tűnt volna fel, ha lézerscannerről beszél, vagy egyébről, mert nem ez volt a lényeg benne 🙂
Engem sokkolt, és megmondom az őszintét, úgy tudok visszatérni a valóságba a legkönnyebben, ha hibákat keresek, akkor talán meg tudom győzni magam, hogy ilyenek nem történhettek meg, pedig...
mondjuk így érthető, amit írtál.
Nekünk megették az oroszok a macskánkat. De jószívűek voltak, nagyanyámat is kínálták Cirmivel.......
Amikor annyira nincs étel, hogy a bőrövet belefőzik "levesbe" ott a Cirmi nagyon jó étel lehetett...
jujj.
Szegény Cirmi 🙁
Ja: jó történet, bár szomorú. De kell az ilyen is.
köszi
köszi
Lehet az egyiket ugy hivtak Surgyélán
Az Surda és Árgyélus királyfi közös gyermeke?
asztaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
[removed]
Az én nagyanyámat a húgával együtt befalazta a padláson dédapám, két tégla kimozgatásával cserélte a legkisebb húguk az ágytálat és adta be a kaját. Két hónapig tartott, de ők megúszták, nem úgy mint a város nő lakosságának 38%-a, ugyanis ennyien jelentkeztek nemi betegellátásra...
na, de azok szovjetek voltak, nem oroszok.
Nagyapám Voronyezsből 49-ben ért haza 48 kilósan,
vagy 48-ban 49 kilósan.
Azt hiszem mindegy.
Ott volt Budapest ostrománál.
Erősen érdekelne egy jó hosszú beszélgetés egy ilyen emberrel. Miket tudna mesélni. ...
Mesélt.
Parancsa Wien.felé szólt, de Ő
meghamisította, mert a székesfővárost akarta védeni.
Ott volt, és onnan hurcolták el. Vaskereszttel.
🙁 Ezek után még inkább értem, miért nem mesélsz szívesen édesanyádról. Sajnálom... 🙁