[monti: Anno 1990] A szabadalom

Day 3,157, 13:01 • Published in Hungary Hungary • by montaigne
1990 Szamosújvár

-Na, hogy sikerült a meghallgatás? Előléptettek?
-Majdnem.
-Majdnem?
-Valahogy úgy.
-Bővebben?
-Szóval…megpályáztam az osztályvezetői pozíciót, pedig mondták, hogy alig fél év gyakorlattal a hátam mögött erre nincs sok esély. Csak hát a legfontosabb szempont alapján mégsem voltam esélytelen. Tudod, nagyapa, a kreativitás, problémamegoldó képesség, ilyesmi.
-És?
-És…angol nyelv ismerete, műanyag-megmunkálási ismeretek, termodinamikai ismeretek megléte, stb.
-Öndicséret gyalázat.
-Szóval szakismeretek tekintetében sem voltam esélytelen.
-Voltál? Vagyis…?
-Nagyapa, ne fussunk előre…ott volt még a pályázati anyagom is. Például a cég műszakilag elhibázott termékeinek feljavítása, minőségbiztosítási csoport létrehozása és ezt követően Six Sigma bevezetése.
-Ezek után, ha jól értem, mégis megbuktál.
-Igen, eléggé váratlan módon a kreativitás-teszt volt a kulcspillanat…

1990 Budapest

-Monti úr, az utolsó kérdéskörhöz jutottunk: problémamegoldás. Egy műszaki akadályt kell elhárítani. Ráadásul a feladat szépsége az, hogy ez egy élő, sőt fájó probléma. Vázoljam, vagy elolvassa a dossziét?
-Megköszönöm, ha elmondja a lényeget.
-Nos, ez egy bimetálos hőmérséklet-érzékelő és kapcsoló szerkezet. Az emelkedő hőmérséklet hatására a bimetálban feszültség keletkezik, ezt a feszültséget gyenge-árammá alakítjuk, és ha ez átlép egy kritikus értéket, akkor a kapcsoló átvált OFF módra, így megelőzhető a túlhevülés. Ez azért fontos, ment nincs olyan elektromos érzékelő, amelyik kibírná ezt a hőmérséklet tartományt. Ezért jó a bimetál.
-Szükségem lenne néhány órára, hogy megértsem az egész rendszert.
-Khm…Monti úr, szeretnénk az ügyet minél hamarabb lezárni. Szóval próbáljon egy kicsit pörögni, ahogy egy mérnökhöz illik.
-Értem. Akkor nem foglalkozunk a működési elvvel, csak a problémával. Szóval, mi a gond ezzel a nagyszerű szerkezettel?
-A szerkezet tényleg csodálatos. Japán tervezés. Hitachi. Le is védték az átkozottak.
-Akkor ez itt egy koppintás?
-Ez pontosan az. Az egyedüli magyar koncepció az az alapgondolat, hogy ezt jó lenne lenyúlni. Csakhogy voltunk annyira óvatlanok, hogy a koppintott terméket saját innovációként mutattuk be egy németországi szakmai kiállításon, ahol sajnálatos módon japánok is megjelentek és percek alatt lebuktunk. A helyzetből valahogy kihátráltunk, szóval nem kell pertől tartanunk, de most minden erővel azon dolgozunk, hogy a japán szabadalmakat megkerüljük.
-Mi az, amit nem sikerült megoldani?
-A bimetálos megoldást megkerültük. Találtunk egy hasonló elven működő lengyel technológiát –szerintem ők is japánokról koppintottak, mi meg most tőlük, belőlük merítettünk ihletet. Nem a mi hibánk, hogy a lengyelek nem szabadalmaztatták azt a műszaki megoldást, amivel megkerülték a japán szabadalmat. Úgyhogy így jártak.
-Szóval, mi az, amit jelen állapot szerint nem tudtak megoldani?
-A szerkezetnek a testhez való illesztése. A japánok egy briliáns megoldással a bimetálos szerkezetet egy önfeszítő bajonettzárral rögzítették a testhez. A szabadalmi ügyvivőnk egy hónapja dolgozik a megoldáson, de pillanatnyilag nem találtunk fogást a Hitachin. Zseniális.
-Ennyi?
-Ennyi. Egyszerűnek tűnik, mégsem az. Ajánlom figyelmébe a szabadalmi ügyvivő összefoglalóját. A megoldási javaslatát írásban kérjük beadni 45 percen belül. Amennyiben kérdései vannak, állunk rendelkezésére.

Hm…te jó ég…ennyire egyszerű lenne? Ezek az emberek vélhetően annyira elmerültek a részletekben, hogy pont az egyszerűsége okán nem látják a megoldást. Merthogy ezt a szerkezetet tényleg bajonettzárral lehet a legegyszerűbben illeszteni, de van más megoldás is, csak ki kell lépni a skatulyából. Például ott van a csavar, mint megoldás. Kicsivel több élőmunkát igényel, meg ki kell találni, hogy hosszú távon ezek a csavarok hogyan ne lazuljanak ki, de ettől még a jó öreg csavar ugyanolyan jól megfelel, mint a bajonett. Pont. Nem kell ezt tovább cifrázni.

-Monti úr, talált megoldást?
-Természetesen.
-Elolvasta a szabadalmi ügyvivő anyagát?
-Szükségtelen volt, a megoldásom garantáltan megkerüli a Hitachi szabadalmat.
-Monti úr, valahogy én mindig is sejtettem, hogy ez magának menni fog. Maguknak, románoknak a vérükben van a lopás.

A kezemben levő boríték megállt a levegőben.
-Hogy mi?
-Mondom…maguk románok ebben tehetségesek.
-Pillanat…tudja mit? Én egy percet sem tudnék itt tovább dolgozni. Ez a boríték az én szellemi tulajdonom és az is marad. Azért nem adom, mert ön a létező legdurvább módon sértett meg engem.
-Mi van?
-Elsősorban ön megsértett engem magyarságomban, ugyanis odaát nem volt könnyű és ma sem könnyű magyarnak lenni. Mégis ezt hosszú, nehéz éveken át büszkén és tudatosan vállaltam, vállalták a szüleim, nagyszüleim, barátaim, összesen másfél-két millió sorstársam. Tehát nem szeretjük, ha románnak tartanak.
-...
-Másodsorban ön megsértett engem román állampolgári mivoltomban. Ki merem jelenteni, hogy nem minden román lop, csal, hazudik, és ez akkor is így van, ha olykor nem igazán szeretjük egymást.
-...
-Harmadrészt ön megsértett engem emberi mivoltomban, mert azt sugallta, hogy én egy közönséges tolvaj vagyok, miközben pont ön az, aki a szabadalmi kalózkodást, vagy inkább lopást futószalagon műveli, de a "letolvajozásért" cserében az a legkevesebb, hogy én orgazdának tekinthetem önt. Úgyhogy a körülményekre való tekintettel most felmondok.

1990 Szamosújvár

-Kisfiam, elöntötte a fejedet a vérgőz?
-El bizony.
-Új munkahelyet találtál?
-Hétfőn kezdek az új helyen.
-Azon azért ne lepődj meg, ha ott is lerománoznak!
-De bizony meg fogok lepődni, mert elcsíptem egy ösztöndíjat és két hét múlva már Amerikában leszek. Onnan a távolból nézve ez az egész nemzetiségi kérdés remélem, hogy teljes mértékben értelmezhetetlen lesz. És talán nem kell többé szabadalmakat sem lopni.
-Hát igen. Az amerikaiak nem lopnak. Ők az embert veszik meg, mindazzal a tudással, ami a fejében van. De azért jó utat kívánok!

SHOUT:
[monti: Anno 1990] A szabadalom
https://www.erepublik.com/en/article/2605606

Üss a közlöny utasításai szerint, vagy ahogy jól esik!

UPDATE: Jó sok indulatot tudtam felkavarni a cikkel, pedig nem ez volt a szándékom. Megpróbálom a felmerült kérdéseket megválaszolni:

1. Felmerült a kérdés, hogy magyar-e a székely? Szerintem igen is, meg nem is. És talán a székelyek maguk is eltérő választ adnak erre a kérdésre. Szóval a szigorúan vett magánvéleményem az, hogy a székelyek magyarok, de másként magyarok. Magyarok, mert magyarul beszélnek, magyarul imádkoznak és a magyar történelem elképzelhetetlen nélkülük. De valahogy a hegyek ölelésében, a végeken kialakult egy sajátságos népi karakter, amit lehet szeretni, vagy nem szeretni. Én szeretem.
2. Sietve leszögezem, hogy én nem vagyok székely. Ha belegondolok, bennem nincs egy kanálnyi magyar vér sem, csak a szívem az. A szívem meg erdélyi, azon belül kolozsvári magyar, ami igencsak messze esik a Székelyföldtől.
3. Az erdélyi magyarok (és ezen belül a székelyek) között nagyon sokan vannak, akik kiváló baráti kapcsolatot ápolnak románokkal, akik adott esetben szomszédok, munkatársak, sőt bajtársak voltak. Ugyanakkor a román himnusz soha nem dobogtatta meg a szívemet, Romániát nem igazán tekintettem hazának (miként Románia sem kezelt minket magyarokat egyenrangú állampolgárokként - és most elsősorban a rendszerváltás előtti időkre gondolok- utána leléptem).
4. A "románozás" - fájó dolog. Velem ez számtalanszor megtörtént, kizárólag Magyarországon. Nem tudom, hogy ez honnan ered, vélhetően tudatlanságból. Nagyon ritkán fordult elő, hogy valaki szándékosan sértegetni akart volna. A vajdasági magyarra nem kenik rá, hogy szerb, a kárpátaljai magyarra nem mondják, hogy ukrán, a szlovákiai magyarra sem mondják, hogy "tót". Habár a magyar családnevek között szép számmal találunk "Tóth", "Oláh", "Rácz", "Német(h)", "Horvát(h)", "Orosz", "Cseh", stb családneveket. Akikkel sikerült átbeszélni, azoknak fogalmuk sem volt, hogy mennyire bántó az, amit mondtak. Látszólag megértették, de rá egy napra ugyanúgy előjött.
5. A szabadalom-lopási ügy valós történet 🙁 mindössze annyit színeztem rajta, hogy nem azonnal léptem ki, hanem lenyeltem a mérgem és csak akkor dobbantottam, amikor sikerült új állást találni. Későbbiek során már csak legyintettem a "románozásra". Ez van.