Magyarország a siker útján!

Day 614, 08:03 • Published in Hungary Hungary • by Nemzeti Radikalis Part


Magyarország többfrontos háborút vív jelenleg, így nagyon precíz, kidolgozott hadi stratégiára van szükségünk, hogy győztesen jöjjünk ki a háború(k)ból. Harcolunk a románokkal Podoliáért, harcolunk a horvátokkal és spanyol szövetségeseikkel, hogy letörjük az arroganciájukat, TO-ban védjük barátainkat és megkeserítjük ellenfeleink életét, elterelő csatákban arra kényszerítjük a velünk szembenálló erőket, hogy utolsó aranyaikat is égessék el.


Lássuk, pontosan hogy is állunk a különböző frontokon.

Horvátország nem fogadta el az ajánlatunkat és arroganciájuknak köszönhetően magukra vonták a magyar nép és vezetés haragját, mely Damoklész kardjaként lebeg felettük. Megtámadtuk Northwest Croatia-t, arra kényszerítve őket, hogy erejüket ide vonják össze és utolsó aranyaikat is égessék el ebben a csatában, ezzel megkönnyítve dolgunkat, hogy legközelebb már könnyűszerrel átgázoljunk rajtuk.

Románia kétségbeesésében megtámadta Podoliát. Mivel az ukránokkal eléggé elszaladt a ló, ezért nem tettünk különösebb erőfeszítéseket annak érdekében, hogy megvédjük Podoliát, hadd tanuljanak a saját kárukon. Így majd megtudják, mennyire jó barátok a románok és sokkal jobban fogják értékelni a mi segítségünket és támogatásunkat. Mivel az ukránok nem támadhattak, ezért mi támadtuk meg Podoliát. Mivel egyrészt nekünk nem kell Podolia, másrészt utána RW-vel kéne felszabadítani, ezért nem erőltettük a csatát, inkább csendben mosolyogva néztük, ahogy a románok több ezer arany elégetésével megtartották és tartalékaik végső határára jutottak. Mivel felváltva támadhatunk az ukránokkal, ezért a románok minden nap harcolni fognak Podoliáért egészen addig, amíg a románok teljesen ki nem merülnek, ekkor Podolia ismét visszakerül az ukránokhoz, viszont Románia tartalékait és morálját nulla körüli szintre csökkentjük. A győzelem és Podolia visszavétele tehát csak idő és türelem kérdése, nincs miért aggódnunk.

Mindezek mellett továbbra is folyik a világháború, Indonézia és Portugália újabb darabokat harapott ki az USA testéből. Oroszország a folyamatos blokkolások ellenére is egyre beljebb nyomul. A franciák és az angolok továbbra is uralják a kanadai frontot, ráadásul a kanadai tartalékok is egyre csökkennek, hiszen amikor megtámadnak egy régiót beleölnek nem kevés pénzt, akkor a szövetséges haderők visszavonulnak, így értelmetlen pénzkidobás lesz a kanadaiak gyengén felépített stratégiájából.

TO fronton sikerült a legfontosabb feladatot teljesíteni, azaz megvédeni a franciákat az amerikai TO-tól. Az amerikaiak helyzete annyira reménytelen volt, hogy még a TO-kísérletüket is feladták volna egy francia békéért cserében. Olaszország ugyan horvát irányítás alá került, de nem olyan nagy csapás, hiszen a gazdaságuk gyenge. Németországot is TO-zták, de elég szoros az állás (20:21 a németek szempontjából, ha az elnököt is számoljuk), itt tehát bármi megtörténhet. Kanadában 16 képviselőt juttattunk be, de mivel elég sok kanadai kongresszusi képviselő reportolva lett, ezért bőven van még esély a többség megszerzésére.

Ami a Hellokitty-hadműveletet illeti, folynak a tárgyalások, nemsokára elérjük a célt, amit kitűztünk magunk elé.

Tisztán látható tehát, hogy minden a tervek szerint megy, egy-egy vesztes csata csak a távolabbi céljaink miatt csúszik be. Ellenfeleink kezdenek kifáradni, tehát kitartással, türelemmel és hideg fejjel biztosan miénk a győzelem.



Eddig tartott a mese, következzen a valóság. Igen, mese, mert ez az egész nem más, mint magyarázkodás, hibás fejtegetés, a vereségek és kudarcok jó színben feltüntetése. A fenti fejtegetés nagy része a Magyar Közlönyből, illetve a fanatikusok kommentjeiből származik. Mint tudjuk, minden éremnek két oldala van, lássuk tehát a valóságot.

Horvátország orra alá dugtunk egy diktátumot, amit (érthető módon) nem fogadtak el. Úgy látszik ott nem az a felfogás, mint nálunk, hogy nemzeti büszkeségünket fel lehet áldozni egy-egy high régió, vagy némi stratégiai előny érdekében. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy arrogánsak, nézzük kicsit az ő szemszögükből a dolgokat. Azt kértük tőlük, hogy tagadják meg a szövetségeseiket, kössenek békét a két fő ellenségükkel (Szerbia és Magyarország), cserébe békét kaptak volna, plusz lehetőséget, hogy éles csaták helyett érdektelen gyakorlócsatákban „fejlődhessenek”. A folytatást ismerjük, nem fogadták el, erre úgy reagáltunk, ahogy egy nagyhatalomnak kell, kihirdettük, hogy ezt nem tűrjük el és megtámadtuk őket. Eddig rendben is volt a történet, a bajok a csata végén kezdődtek. Amikor lejárt az idő, +10.000 környékén állt a fal, tehát 10.000 damage kellett volna tőlünk, hogy nyerjünk, 130.000 a horvátoktól, hogy biztosítsák. A végeredményt ismerjük, ők nyertek. A cikkekben, kommentekben elmagyarázták, hogy ez tulajdonképpen jó, hiszen egy csomó aranyat elégettek és a következő csatában már védtelenek lesznek, ráadásul ezzel is sebzést vontunk el. Lássuk, mi lett volna, ha elfoglaljuk Norhwest Croatia-t. Kb 200 arannyal kevesebbet égettek volna el, hiszen annál többet nemigen toltak bele, amíg megszerezték azt a hiányzó 130.000 pontot (beleszámolva, hogy magyar oldalon is volt ütés, számolhatunk 150-160 ezerrel). Leromboltuk volna a Q5 kórházukat, átkerült volna hozzánk 1000 horvát, akiknek haza kellett volna utazniuk, hiszen nem lett volna értelme nálunk szavazniuk, ráadásul a védelmük is gyengült volna. Ez talán nagyobb kiadás lett volna nekik, mint a csata megnyerése (már csak a kórház elvesztése is), ráadásul van még egy fontos tényező, amit sokan nem szoktak figyelembe venni, amikor egy régió birtoklásáról beszélünk, ez pedig az adóbevétel. Mivel a horvátok visszakapták a kongresszusuk irányítását, és nincsenek túl jó anyagi helyzetben, ezért várhatóan mindent meg fognak tenni, hogy feltöltsék a kincstárukat. Ebben a helyzetben talán nem jött volna rosszul, ha a régióban lévő közel ezer ember és néhány cég adóbevétele nem a horvát államkasszát gyarapítja. Volt ugyebár olyan kijelentés is, hogy a következő csatában így már nem tudnak védekezni. Ez rendben van, de hol van a következő csata??? Megvárjuk, míg feltöltik a tartalékaikat, és majd utána támadunk? Vagy arra várunk, hogy megint 10 MPP ellen harcolhassunk? Akkor értelmetlen volt ez a támadás. Arra is nehéz hivatkozni, hogy ütést vontunk el, hiszen mi pontosan ugyanannyit ütöttünk, mint ők, nem plusz félmillióval nyerték meg a csatát. Összefoglalva tehát a horvát támadással annyit értünk el, hogy elköltöttek annyi pénzt, amit pár nap alatt pótolnak, arcul csaptuk a saját nagyhatalmi image-ünket és példát adtunk az ellenfeleinknek, hogy nyugodtan ellent lehet nekünk mondani.

Románia Podolia elleni támadása nem volt titok, napokkal előtte tudtunk róla, hogy az első alkalommal meg fogják tenni. Amikor tényleg támadtak, épp rosszban voltunk az ukránokkal, tehát „leckeképpen” nem védtük őket komolyan. Előbb-utóbb persze biztosan újra ukrán irányítás alatt lesz, de addig is hagyjuk, hogy a románok önbizalma újra megnőjön, tétlenül nézzük, ahogy minden nap óriási összegekre tesznek szert a podoliai adókból és feltöltik vaskészleteiket, amik már éppen kezdtek kifogyni és nagy szükségük volt rá. Nagyképűen a Magyar Közlöny cikkének azt a címet adjuk, hogy a románok éhezni fognak Podolia miatt, holott az igazság az, hogy megduplázták az állami bevételeiket, mi meg azt várjuk, hogy mikor fogy el a pénzük. Mindemellett a többszöri támadással elköltünk egy rakás aranyat, mindezt azért, hogy majd valamikor elérjük azt az állapotot, amit bebiztosíthattunk volna akkor, ha elsőre (ingyen) megvédjük.

A világháború továbbra is folyik, csak éppen mi maradunk ki belőle. Persze, támogatjuk a szövetségeseinket, de ez közel sem annyira érdekes, mintha mi indulnánk egy világkörüli turnéra, ráadásul a sok feladott csata csak elhúzza a háborút és lassítja ellenfeleink gyengülését.

Ami a TO-kat illeti, lássuk be, csúfos bukás volt. Franciákat megvédtük, idáig rendben van. Olaszország egyértelmű bukás, kár arra hivatkozni, hogy szar a gazdaságuk, nem tudnak nagy kárt tenni. Tudnak. El tudják lehetetleníteni az olaszokat, be tudnak vinni még több embert az állampolgárság bevezetése után, legrosszabb esetben még saját elnököt is tudnak állítani. Németország már kicsit neccesebb, de akkor is bukás, bármerre billenhet a mérleg nyelve. Kanada is egyértelmű bukás, hiába mondjuk, hogy hátha banoltathatunk pár kanadai kongresszusi tagot, meg hogy ez csak elterelés volt. Thaiföld ugyan kicsit kiesik az érdekszféránkból, de azért érdemes tudni, hogy románok ott most azt csinálnak, amit akarnak. Megjelent egy brazil „sikerrel” kapcsolatos megjegyzés is, de álltassuk magunkat, abban szinte semmi szerepünk nem volt, alig küldtünk oda embert. Egyértelműen kijelenthető, hogy ismételten túlvállaltuk magunkat, miközben még azoktól sem kaptunk semmi segítséget, akiket korábban mi mentettünk meg. Szerencsére az állampolgárság bevezetésével nincs nálunk komoly TO-veszély, mert már közeledett az az idő, amikor mi kerültünk volna sorra. Tudom, sokak szerint úgysem lett volna esély egy magyarországi TO-ra, de ugyanezt gondoltuk az indonézek elleni TO-ról is. Tudomásul kell venni, hogy bizony mi is veszélyben forognánk pár hónap múlva, ha nem lenne állampolgárság, hiszen egy egyesített román-amerikai-spanyol TO-val nem nagyon tudnánk mit kezdeni.

Ami a Hellokitty-hadműveletet illeti, ha a tárgyalások olyan szinten állnak, hogy nemsokára aláírhatjuk a szerződést, akkor talán nem egysoros jegyzetben kéne a vasbánya-tulajdonosokat értesíteni, hogy készülhetnek a cégek felszámolására, ha viszont a „közel állunk egy megállapodáshoz” kifejezés azt jelenti, hogy már megtaláltuk őket chaten, akkor felesleges ezt eredményként feltüntetni.


Összességében tehát elmondhatjuk, hogy lehet lelkesedni az ellenfél költései miatt, de mielőtt nagyon beleélnénk magunkat, hogy most aztán mindenki koldusbotra jutott, csak mi vagyunk milliomosok, először számoljuk össze, hányszor tízezer arany a mi tartalékunk, és hasonlítsuk össze mondjuk a spanyol tartalékokkal. Be lehet állítani a vereségeket egy nagyobb, átlagemberek számára felfoghatatlan terv részeként, de az az igazság, hogy a mostani csatáknál csak nehezebbek várnak ránk az új MPP-k, nagyobb adóbevételek, vas felhalmozása és nem utolsósorban saját image-ünk romlása miatt. Meg lehet magyarázni, hogy ami folyamatos vereségnek néz ki, az igazából siker, de innen „alulról” nézve erősen visszaestünk korábbi önmagunkhoz képest.


Isten óvja Magyarországot a további „sikerektől”!