Hollandia megkönnyítette a lengyelek dolgát

Day 949, 02:00 Published in Hungary Brazil by Teqila2

Azzal, hogy Hollandia elfoglalta Nagy-Brittania lengyelekkel határos részét és egy állítólagos bug miatt nem tudott továbbtámadni a lehető legnagyobb szivességett tette az EDEN-nek, hiszen a lengyeleknek ahhoz, hogy betámadják Írországot Skócia után még egy angol régiót is el kellett hogy foglaljanak.

Angilának azonban van 11 MPP-je a lengyelek ellen, ami ugyan Skócia támadásakor nem ért sokat, de csak azért nem, mert a lengyelek váratlanul, napváltás előtt támadtak, 2,5 milliót sebezve, amivel el is döntötték a csatát.

A következő angol régió megtámadására viszont már alaposan fel tudtunk volna készülni, márpedig ha ott a Phoenix visszaveri a lengyeleket, akkor elbukott volna az egész EDEN-hadjárat és Anglia 11 MPP kíséretében szépen visszaszoríthatta volna a lengyeleket eredeti területre.

Jött azonban Hollandia és megkönnyítette a lengyelek dolgát. A lengyeleknek így már nem az angolok + 11 MPP-jük, hanem csupán Hollandia ellen 1 az 1 ellen kellett elfoglalni a következő, Írországgal immáron határos régiót, amit mindenféle erőfeszítés nélkül meg is tettek.

A siker garantált.

Elképzelésem sincs, hogyan lehetne már megakadályozni őket abban, hogy sikerre vigyék a tervüket.

🙁