[Elnökválasztás]Egy kis zavar...

Day 1,140, 04:45 Published in Hungary Belgium by Kyrell

A tegnapi napon a 481es Mozgalom úgy döntött, hogy mcAtist, régebbi nevén Re Niewet, korábbi külügyminiszterünket indítja az elnökválasztáson.
Tettük ezt azért, mert többen úgy gondoltuk, hogy szükség van végre önálló arculat megjelenítésére, illetve egy karakterében jobban hozzánk illeszkedő kormányzatra eMagyarországon.

A gyűlésünkön részt vett AThompson is,aki elmondta programját és válaszolt a kérdésekre. Pártunk alapító elnöke elmondta, hogy a KARD jelölte elnöknek, de ő maga nem akar ténylegesen egyik pártnak a tagja lenni. Ugyanakkor az általa elmondott kormánynévsor meggyőzött arról, hogy megválasztása esetén zárójelbe tehetjük az elmúlt hónapot, és újra minden kezdődik előröl. Az aljaelit pizsit cserél, de nem változik.

Mindezek miatt nem kicsit rökönyödtem meg azon, hogy mcAtis, a megválasztott elnökjelölt visszalépett AThompson javára, de ebbéli döntéséről elfelejtette tájékoztatni az őt jelölő másik pártot a Szent Korona Szövetséget. Indokul azt hozta fel, hogy AThompsont alkalmasnak tartja elnöknek, ezért támogatja.

Ezt a döntést kénytelen vagyok tudomásul venni, de elfogadhatatlannak tartom. Elfogadhatatlannak tartom azt, hogy a 481es Mozgalom nem indít önálló elnökjelöltet, és ezzel alapot szolgáltat azok számára, akik azt gondolják, hogy a Mozgalom valójában nem rendelkezik önálló politikai identitással.

Elfogadhatatlannak tartom a döntést azért is, mert az SZKSZel elmaradt az egyeztetés, és ezért a visszalépés lehetetlen helyzetbe hozta ezt a korrekt társaságot. Bár nem engem illet, de a 481es Mozgalom nevében elnézést kérek Tőletek.

Külön szép a visszalépésben, hogy ezzel egy olyan társaságot segítünk vissza az eMagyar Kormányba, akikre ráférne még egy kis pihenő és mindent negligálunk, ami mellett kiálltunk eddig.

Éppen ezért arra kérem a 481es Mozgalom tagjait, hogy támogassák a jelenlegi kormány eredményeit és szavazzanak az Új Kisgazdapárt jelöltjére Forradalmi Makira. Magam is ezt fogom tenni.