Futottak még - Elnökjelölti program

Day 3,727, 19:50 Published in Hungary Slovenia by fsb1000
Tisztelt magyar ePolgárok!

Február hónapban a "futottak még" elnökjelölti mezőnyben indulok azzal a nem titkolt céllal, hogy 2. helyen fussak be és egy esetleges törlés esetén, ha az elnök nem bírná el a helyzet súlyát, eltűnik vagy impicselik akkor a válság menedzselésével egy reménytelen de lehozható elnökséget vigyek végig. Szeretném elérni, hogy a márciusi elnök tiszta lappal indulhasson, bárki is legyen az. A saját elnöki programom ebben az esetben nem erőltetném.

A helyzet napról napra változik, sőt óráról órára. Az egész még január közepén kezdődött amikor egy kis párt megkeresett azzal, hogy indítana elnöknek, mert a a hatalmon lévők nem cserélődtek. Igent mondtam, mert veszteni való nem volt rajta és nekem sem tetszett az egységkormány kardos része, amit végül a VoeH bitorlással tetőztek be. Telt az idő... egyszer csak nem voltam már jelölt, aztán megint jelölt lettem egy másik kis párt által.
Február első napján több párt és az esélyes elnökjelölt Vigh Sándor is megkeresett, hogy szándékaim felől érdeklődjön. Vázoltam a programom és hogy 2. szeretnék lenni, mert már edzett vagyok a bajban.
De tegnap Vigh Sándor lemondott, megjelent hupák (vagy ki?) és ráadásnak m0bra is bejelentkezett elnöknek.
Szóval még mindig a 2. helyre pályázom, de természetesen van elnöki programom is ha a káoszban én nyernék. Kampányolni nem fogok, mert a februári hónap igen kényelmetlen lesz, de ha véletlenül nyernék akkor a programom végrehajtásán dolgozom majd... amíg lehet.


Ki építi majd újjá az országot?

2018 február - elnökjelölti program
Mit szeretnék elérni.
- Kilépni a szövetségből, amely nem is szövetség
- A RW/TP-s csaták kiszervezését (2016-ban is működött)
- Az MPP szett átalakítását
- Az adók csökkentését
- Ha az eredetin támadnak akkor a tisztekkel és századokkal együttműködni.

Mit nem szeretnék:
- Abban a helyzetben lebegtetni az országot ahol most van. (nem szeretném)
- Az alioth féle külpolitikát folytatni (nem szeretném)
- Egységkormányt, ahol számomra elfogadhatatlan erepmúltú emberek tesznek- vesznek VoeH-eznek.
- További belpolitikai sárkavarást. (nem szeretném)
- CO-zni (nem szeretném)

Milyen lesz a kormányom?
Ha 2. elnök leszek, akkor csendes és lehetőleg szakszerű, kármentő.
De ha engem választanak meg február 5.-én, akkor
Elvileg egyedül is le tudok hozni egy ciklust, ha a külpolitikát elhanyagolom.
Ha ez eredetit támadják szükséges egy HM csapat és nem a szlovák kommandó hangadói, hogy mit kellett volna csinálni tegnap. Remélem találok GM-et, és olyan külügyest, aki aktív és nem románbarát vagy románfélő.
Az első elnökségem idején az időm 80%-át a levelezés és tárgyalgatás kötötte el. Ilyen most nem lesz. Akkor sem volt sok értelme.

Ez nem az én kormányom,
ez csak egy kép.

Mielött megkérdezné😛 februárban nem fogom a románt megtámadni. Jó lesz az ősszel is.



Update: A nagy pártok felmérték február elnökség hátrányait és csak 4 jelölt maradt.

futottak még



fsb1000
elnökjelölt