[HK] 3521, Tervek
Hadugyminiszterium
Tisztelt Játékostársaim!
Első rövid, de fontos információ, hogy a századoknál kint lévő CO begyűjtése sikeresen megtörtént, a gazdasági miniszter utasítása szerint a kintlévőségek a HSC-ben kerültek elhelyezésre.
Az Elnök Úr tárgyalásokat folytat a TW-k ügyében. Célunk mindig minimum két TW fentartása.
Napi parancs:
Hadügyi Közlöny | eRepublik tutorial | Újságcikkek 300-as listája
Ha gond van a Kis napi paranccsal, akkor írj Kisboroknak!
ugrás a napi parancsra →
Mikor elvállaltam a HM posztot, azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy jó lenne, ha minél több embert betudnánk vonni a munkába, és ezzel egy kicsivel több játékélményt adni azoknak, akik az utóbbi 1-2 éven belül regisztráltak.
Ennek szellemében szeretnék cselekedni.
Az egyik újító intézkedésem - az Elnök Úr engedélyével- az eMagyar Nemzetbiztonsági Szolgálat felállítása. Ennek két szárnya lesz, az egyik mindenki számára nyitott, míg a másik zárt.
A nyitott részlegbe bárki beléphet. A feladata a belépő embereknek a külföldi sajtó elemzése lenne. Mostanában kevés elemző cikket láthatunk a sajtóban, így ha kell, szívesen alkalmazok pár játékost, akik segítenek jobban átlátni evilág különböző országainak a gondolkodásmódját.
A titkos részlegbe a mindenkori HM hívhat meg embereket. Most bizonyára sok emberben felmerült az, hogy milyen gondolattól vezérelve jutottam egy ilyen elhatározásra. Az egész még HUpakolas világ körüli térítő útján pattant ki a fejemből, amikor sikeresen betudott lépni az amerikai kongresszusba. Ez felvet két kérdést is:
-Hozzánk is ilyen egyszerű bejutni?
-Hogyan lehetne ezt a saját oldalunkon felhasználni?
Mindenképpen szükségesnek látom egy ilyen szerv felállítását. Az Elnök Úr maximális támogatásáról biztosított, így a szerv napokon belül megalakul. Várjuk soraiba az embereiket! o7
Tisztelettel:
Tuzerjanos
Honvédelmi Miniszter
Comments
Eslő?!
Mindenben első vagy 😃
ÁLDASSÉK!
Ő volt neked az első?
Szerencsés!
Eslőzni meelges
és akkor szeku lesz a belső elhárítás? Dehát ez eddig is így volt...
xd
3/3
szekuritate
Az uralkodó számára a világ összes pártja, kongresszusa és kormánya nyitott.
Már vallásunk alapjainak lerakása óta b@äpItEtdünkK djozikeista kämekhet myndtenhowa, csak ez nem nyilvános infó. Ha majd eljön az idő, akkor előlépnek, és nyíltan átvesszük a hatalmat mindenhol. Akkor mindenki le fog borulni a nagy Hupakolás uralkodó, djozike földi helytartója előtt!
"Mindenképpen szükségesnek látom egy ilyen szerv felállítását."
A szerv már áll... 1 tehervagon fékkel. Az én hátamon meg a szőr...
Az erepublikon nincsen vasúti hálózat.
Kérlek töröld, mert a kijelentésed nem kapcsolódik a játékhoz és ezért szabálytalan.
Az állami szerv az állam jogszabályok által meghatározott valamennyi szervezetének gyűjtőneve. Az állami szervek jog- és feladatkörét az adott állam jogrendje határozza meg, beleértve ezek típusait és elnevezését.
Erre nekem is felállt!44négy
"A szerv már áll..."
- Ezek szerint az állam férfi.
"A szerv már áll"
Na ment a report tiltott pornográfiáért.
Üdv.: A házmester
Érdekes!
Az amcsikhoz azért könnyű beépülni bárkinek, mert viszonylag nagyszámú ember beszéli világszerte közel anyanyelvi vagy konkrétan anyanyelvi szinten az angolt, így még ha hátsó szándékokkal is bír, nem könnyű lebuktatni. Ráadásul náluk minimum 50 fős a konga, szóval sokkal többen jutnak be. Az is lehet, hogy nincs annyi aktív ember a pártokban, hogy az alsó néhány helyen ne lehessen becsúszni simán.
Hozzánk szerintem egyáltalán nem egyszerű beépülni, mert nagyon kevesen beszélik úgy a magyart a külföldiek közül, hogy ne lógjon ki a lóláb.
Mit szolsz a szemi ellenes kard ossztuznek es a kard tini tagozat hisztijehez? Nem kelsz szemi vedelmere mint mikor mi tamadtuk? Hirtelen at kell irnod a tortenelmet mert szemi megiscsak szar elnok volt?
Ez nem tudom hogy jön a cikk vagy a kommentem témájához, de válaszolok.
Szemivel nekem semmi bajom nincsen úgy általában. Mostanában is vannak és korábban is vannak ügyek, amiben nem értek egyet vele, vagy cselekedetei, amiket nem tartok helyesnek, de gondolom ezzel ő is így van velem kapcsolatban. Mivel nekem a személyével nincsen konkrét problémám, így nem is veszek részt semmilyen össztűzben sem ellene, sem mellette. Mivel én az utóbbi időkben maximum tanácsadó voltam a kormányokban, nem láttam rá semmilyen belső vitára, így nem ismerem a részleteket, ezért nem is foglalok állást. Ja és szemi elnökségeinek többsége jó volt.
Honapokkal ezelott meg kemenyen kialltal mellette mikor kapta az ellenzeki ossztuzet. Most hogy a kardos havereid tammmadjak es gyalazzak mar nem foglalsz allast. Gumigerinc megint akcioban.
Amikor ez az ötlet felbukkan (már sokadszor amúgy) mindig doggett esete jut esete jut eszembe, aki mint önjelölt "titkosszolgálati vezető" rendszeresen rájárt a szocmin kasszájára, dézsmálgatta szorgosan, amikor lebukott, akkor jött a duma, hogy neki az bizony titkosszolgálati akciókra kellett a pénz, nem is sikkasztotta el.
Hejj, régi szép idők!
Ez is megérne egy külön cikket 🙂
Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) ?
és a másik, zárt részlegben kik lesznek, és mit csinálnak? 😮
Stasi, ÁVH, KGB, CIA, remek 🙂
Rettegj 🙂
Ugyanazt fogják csinálni, mint a többi, nagy reformhévvel bejelentett és előzetesen jónak hangzó szervek tagjai: semmit.
Akkor még kardosak is lehetnek, ha valami kis hazaarulast belevesznek a repertoárba. 😃
wwenigma: ez volt az első "poénod", amin elmosolyodtam, szóval jó úton haladsz. 🙂
Honnan tudod, a jövőbe látsz, vagy ismered a fajtankat? Dolgozni lusta, genetikusan alattvaló vagyunk?
Falban tégla? 🙂
Hogyha az téglafal, akkor az nem meglepő, hogy van benne tégla.
Lehet titkosítani a kiadásokat ötven évre 🙂
Az egy kicsit sok, de sebaj: Djozike lányainak és fiainak úgyis örök életük lesz! \o/