[RH+] A magyarok Istenére esküszünk!
Hun Carpathia
Köszöntöm a kedves olvasót!
Sokan megmosolyogják, dőre ködszurkálásnak tartják a régi dicsőség felemlegetését. Hát még az aktualizálását! Van, aki azt tanácsolja: inkább tanuljunk meg kicsik lenni. És az mit segít? Mi magyarok csupán területileg, gazdaságilag vagyunk átlagos méret alattiak, történelmi és kulturális értelemben óriások vagyunk a világban.
VI. rész/ előző cikkem: www.erepublik.com/hu/article/2241066/1/20
Igyekszem egy korántsem teljes, inkább vázlatos képet adni a magyar ősvallásról és hitvilágról, annak hatásáról a mai napig is fennmaradó hagyományainkban, ünnepeinkben és népművészetünkben is.
A történelmi tudásunk azt mutatja, hogy Géza fejedelem /971-997/ korában még a magyarok vallása és hitvilága talán még háborítatlan volt.
Az ősi magyar- nevezhetjük „pogánynak”- vallás és a nyugati kereszténység összeütközése viszont mind ideológiai, társadalmi és katonai érdekek mentén megtörténik.
A svábföldről behívott lovagok az udvartartásba, a nyugati római rítusú hittérítők és egyéb nem magyar származású kegyencek tömege már előre jelezte a későbbiekben az ősmagyar tudás részleges törlését.
A Kettős királyság intézménye:
Az ég türk neve tengri, amit Ibn Fadlán az oguzoknál idéz is.
Az Ég fogalma az Élettel volt rokon. Nem a látható, felhők takarta, csillagok ékesítette világűrről van szó. Az Ég a mennyek országa, a Teremtő Isten által létrehozott élőlény vagy ország. Az Ég létezik, lüktet, változik, amely számunkra testünkre-lelkünkre ható rezgésekben nyilvánul meg.
Az államszervezet hagyományos alapja az ősi hitrendszerünkben gyökerezett, melyet az Ég Ura vallásának, Tengrizmusnak /sólyomhit/ neveztek, amely egyben az ősi magyar kereszténység forrása is volt.
A szakrális uralkodó ugyanúgy gyakorolja a teljhatalmat a birodalomban, ahogy az Ég-isten a világmindenségben.
A leendő szakrális uralkodónak azonban minden lovas nép esetében igen kemény próbáknak kellett megfeleljen, amivel minden kétséget kizáróan bebizonyítja az Ég Urával való kapcsolatát és népe vezetésére való alkalmasságát.
Az Északi Csou-dinasztia évkönyvei ezt írják az uralkodójelölti próbákról:
„Egy nemezbe tekerik, kilencszer megforgatják, ezután nagy hajlongások közepette lóra ültetik és meglovagoltatják, majd selyemzsinórral úgy fojtogatják, hogy éppen csak életben marad. Ekkor gyorsan megkérdik, mennyi ideig akar kagán maradni, s ekkor ő – alig van magánál – érthetetlen szavakat mormol.”
Ebből vonja le azután környezete a következtetést, hány évig fog uralkodni, s ha nem hal meg ezelőtt, akkor megölik. 750 körüli időkből származó ujgur feliratokból is találtak utalást hasonló szokásra.
Az az uralkodó ugyanis, aki valóban Isten kegyeltje, azt nem lehet elpusztítani, megfojtani, ezért a kegyetlennek tűnő próba.
Ibn Ruszta tudósít arról, hogy a magyaroknak két uralkodójuk van, a kende /kündü/névvel illetett főfejedelem és vallási vezető, akit nagyon tisztelnek, a másik a dzsula /Gyula/, aki a parancsokat osztja, a hadat vezeti és a tisztviselőket kinevezi.
A nagyfejedelem a kende volt, a magasabb hatalmú a kettős királyságban. Övé volt a teljhatalom (ez szállt később a Szentkoronára).
A híd szerepét is ő töltötte be Isten és ember között. Sokszor ő látszik mégis kisebb hatalmúnak, mert nem élt vissza hatalmával, hanem osztott le belőle másoknak is, így az alkirálynak (akit nagyhatalmú hadúrrá tett).
A második fejedelem vagy király a földi dolgok helyes működtetéséért (bel- és külpolitika, gazdaság stb.) felelt.
Az alkirály gyakran több különböző személy volt (gyula vagy horka). Attól függött, ki a második (harmadik...) személy, hogy a nemzet akkori helyzetében épp hadúrra, gazdasági vezetőre, vagy vezetőkre volt leginkább szükség. A gyulának és horkának is megvolt a szakrális tekintélye. Őket választották maguk közül a nemzetségfők, később a nemesek, azaz a politikai nemzet.
A szakrális uralkodót később nyelvünk és kultúránk apostolnak, apostol-királynak hívta. Az utolsó apostoli királyunk, Mátyás király után a Kárpát-medencén és népein a Szent Korona uralkodott és uralkodik a mai napig. Mindaddig, amíg újra próbákat kiálló apostoli királyra nem talál a nemzet.
Magyarországon úgy maradt meg a kettős országlás, hogy eleinte (Árpád-ház kihalásáig) a mindenkori király maradt a szakrális uralkodó, a hadúr helyét pedig az országgyűlés vette át.
Mitől szakrális vagy apostoli egy fejedelem vagy államfő?
-Attól, hogy nem földi hatalmáért él, hanem azért, hogy népét üdvösségre vezesse. Tehát rá kell terelnie a népének tagjait a keskeny útra, ami az Ég kapujához visz fel. Ő teljességgel ellenérdekelt bárminemű úr-szolga viszony intézményesülésével szemben. Ő az Isten előtti egyenlőséget hivatott megteremteni és megtartani népében.
Nem véletlen, hogy Magyarországon mindenki egyforma volt, és más államokhoz képest jóval kevésbé szivárgott be nyugatról a rendiség, egészen a Habsburg uralomig. Hazánkban a közösségek is egyenjogúak voltak, és teljes önállóságban éltek.
Táltos-korona és a Szent Korona
Tengrizmus
A tengri életstílusban az emberi élet legfontosabb feladata harmóniában élni az öt körülvevő világgal. A tengri hívő szerint a létezését „a végtelen kék égnek”, Tengri-nek (Isten), a termékeny föld anyának, Eje-nek (Boldogasszony) és az uralkodónak - akire mint az ég szent fiára hivatkoznak – köszönheti.
A táltosok fontos szerepet játszanak az egyensúly helyreállításában, amikor az a katasztrófák vagy szellemi beavatkozások miatt felborul.
A magyarság olyan kultúrkörből szakadt Európába, amelynek népei magasrendű istenélménnyel, egyszerű és tiszta hitvilággal rendelkeztek. Az ősi magyar hitvilágban világos rend van; az égi hatalmak és az evilági élet rendje ugyanaz. Miként az emberpiramis csúcsán a korlátlan hatalmú fejedelem áll, akként trónol az ég legmagasabb szférájában a (fő)isten. Ahogy a földi élet alapja a család, a nemzetség, a törzs és az egész nép termékenysége a szent fejedelemben testesül meg, ugyanúgy népesül be az emberfeletti erők birodalma is. A földi rendben folytatja az egész nép a halállal kezdődő új életet.
Irányított őstörténetünk egyik legnagyobb csúsztatása az, hogy Szibériában és másutt valóban létező sámánokat önkényesen összemosták őseink tudós gyógyító embereivel, a táltosokkal, márpedig őseink soha olyan területen nem tartózkodtak, ahol sámánok éltek volna. Sámánjai voltak a lappoknak, az obi-ugoroknak, a madzsu-tunguz népeknek, a paleo-szibériai keteknek, korjákoknak, csukcsoknak, jukagíroknak, de sem az iráni népeknél, sem a belső-ázsiai hunoknál, ujguroknál és türk népeknél ilyenek létezéséről nincs tudomásunk.
Ezzel szemben őseinknek a természettudományokban járatos, tudós, gyógyító papjaik - táltosaik - voltak. A gyógyítást végző tudós és a varázslatot űzni akaró sámán között óriási a különbség. A táltoshoz hozzátartozik a tudás, a másikról való gondoskodás (tehát a gyógyítás), a természetfölötti erők (gyógyfüvek, sugárzások stb.) felismerése és használata. Ősvallásunk papjairól Theophylaktosz írja, hogy "a türköknek papjaik vannak".
A táltos hagyomány gyökerei olyan mélyek, hogy bizonyos formában máig fennmaradtak: füvesasszonyok, javasasszonyok és jövendőmondók személyében; asztrológiai ismereteiket az Alföld pásztorai hasznosították, termékenység-rítusuk pedig néphagyománnyá vált. Tevékenységükből sokat megőrzött a néphagyomány; legmarkánsabban a regősök ritmikus ütemű éneklésében vagy a busó-táncokban és a sokáig élő garabonciás diák személyében lelhetők fel nyomai.
A magyarság táltosai közül sokan abbahagyták az ősi gyakorlatot és a kereszténységet fölvéve igyekeztek beilleszkedni az új, számukra idegen társadalomba, más részük, aki ellenállt, kivégeztetett. Nem jelent meg többé "táltosló" és természetes okokkal magyarázták a lidérceket és a sokat jelentő szimbólumokból "díszítőelemek" váltak. A halottakat keresztény módon útravaló nélkül temették el, nem adtak melléjük útravalót és nem tették mellé használati tárgyait, fegyvereit. Az sem lett fontos, hogy a halott a felkelő Nap felé tekintsen. Az ősi hagyomány a civilizált Európában "babonává" minősült.
A Tengri hegy, vagy Tiensan, akár csak a világfa tetején, e legmagasabb hegy tetején lakott őseink hite szerint az Ég ura, maga az Isten.
Az ősmagyarok hitvilága
Az ősmagyarok vallása, a kereszténység előtti hitvilága nagyrészt ismeretlen, csak egységet nem alkotó mozaikokban maradt fenn. Az ősi belső-ázsiai vallási világkép a magyar nép mentalitásában még ma is ott él, töredékei megtalálhatók a néphit, a népmese és a népszokások körében.
Őseink hitvilágába némi bepillantást engednek a régészeti feltárások, a korabeli auktorok és a huszonnegyedik óra után itt-ott fennmaradt hiedelem-töredékek, de ősi, immár elveszett csodálatos vallásunk és hitvilágunk egészét már senki sem tudja rekonstruálni, megismerni.
A magyarok ősei egyistenhívők voltak, egy Istent imádtak, a világegyetem teremtőjét, vagy ahogyan azt Anonymus nevezi: a mindenek Urát. Egyedül hozzá fohászkodtak és csak neki mutattak be áldozatokat. Theophylaktosznál ezt olvassuk: "A turkok
(a régi bizánci írók így hívták a magyarokat) igen ostobán szentnek
tartják a tüzet, a levegőt és a vizet tisztelik, a földet himnuszokkal
dicsőítik, de csupán azt imádják és nevezik istennek, aki a világmindenséget
teremtette. Neki lovakat, ökröket, juhokat áldoznak és vannak papjaik, akikről
azt tartják, hogy megvan bennük a jövendőmondás képessége"
Ibn Fadlan pedig azt írja, hogy a magyarok az égben lakozó Istent mindeneknél feljebbvalónak tartják.
"Tűzimádó" magyarok kérdése:
A táltosok működése valamilyen módon mindig a tűzhöz kapcsolódik. Akár
révültek, akár áldozatot mutattak be, a tűz mindig fontos szerepet játszott a
rituális szertartásokban. Így érthető meg, hogy a mohamedán források, illetve
egyéb utazók miért írták azt a magyarokról, hogy tűzimádók.
A Képes Krónika, a Budai Krónika és Thuróczy János krónikája a magyar honfoglalást így kezdi: Árpád a mindenható Isten kegyelmét kérte… A kereszt jelét ott találjuk a honfoglalás kori bezdédi tarsolylemezen, a nők nyakában bizánci kereszt formájában és a szabadkai magyar temetőből származó öv csatján áldást osztó aggastyán alakjában.
Tarsolylemezek, a jobb szélső képen látható a kereszt szimbólum
A Cyrill és Metód-legendákban 860-ban a magyarok a keresztény vallás ismeretéről tettek tanúságot. A történeti források feljegyezték, hogy 945-948 táján Bulcsú és Tormás (Termacsu), majd 953-ban Gyula törzsfő Konstantinápolyban megkeresztelkedett, Ajtony, Géza és István pedig Vidinben vették fel a keresztséget.
A közép-ázsiai török népek és a magyarok hitvilágának is központi kérdése a megváltó várása volt. Máni nyomán terjedt el Jézus, mint megtestesült Isten eljövetelének örömhíre köztük. Mind az Istenanya mind a megtestesülés része volt az ősi hitnek is, ezért jól illett a képbe.
Zoroaszter Avestájából ismert régi világvallásban a jó a rossz ellen küzd, és végül győz. Már majdnem elpusztul a jó, amikor eljön a megváltó, aki Isten megtestesülése. E gondolat már a sumer hitvilágnak is része, és a szkíták/hunok terjesztették el a világ minden pontjára. A magyar Szent László legenda is arról szól, hogy a fény (Szent László) hajnalra az égi asszony segítségével legyőzi a sötétet (kunt), és szent lesz a béke. Az Égi Asszony, Boldogasszony itt az Igazság megjelenési formája.
A turulmonda ugyanazokból a totemisztikus hiedelmekből táplálkozik, melyek a többi türk nép eredethagyománya alapjául szolgál. A magyar uralkodóház e mondára való utalással, mint turulnemzetség élt az emberek tudatában, s a magyarok egészen Géza fejedelem idejéig a turult ugyanúgy vezéri jelvényként használták, mint a szkíták a szarvast.
A honfoglaló magyar a totemizmus két formáját ismerte: a nemzetségtotemizmust és a családtotemizmust, azaz egy nemzetségen belül az egyes családoknak is megvoltak a külön totemjeik és totemállataik. Jellegzetessége a magyar totemizmusnak a madártotem (sólyom, keselyű, sas, ölyv, főnix, turul stb.), amely régen is gyakori volt és ma is az a belső-ázsiai török népeknél. A totemizmus az ősmagyaroknál a totem tiszteletét (nem imádatát!) kívánta meg. "Az ősi magyar totemvilágban olyan motívumokra lelhetünk, amelyek gerincei a mai belső-ázsiai hitvilágnak is ".
Boldogasszony. Ősi hitvilágunkban megjelenik egy talányos rendeltetésű nagy tiszteletnek örvendő istenanya, akinek neve Boldogasszony vagy Boldoganya. Fogalma Belső-Ázsiába nyúlik vissza. Szent István azért tudta az országát Szűz Máriának felajánlani és ezt a felajánlást a magyarokkal elfogadtatni, mert a hitvilágunkban szereplő Boldogasszony - Babba - fogalma közel állt a katolikus Szűz Mária fogalmához. Mindkettőnél nem egyszerűen asszonyról van szó, hanem egy életet adó személyről. A szeplőtelen fogantatáshoz igen hasonló mitológiánk Emeséje is, éppen ezért mi magyarok Máriát Szűz Máriának nevezzük, holott őt az európai kereszténység Szent Máriának (Heilige Marianak, Santa Marianak stb.) nevezi. Őseink istenanyja nem az európaiak által ábrázolt Holdon, hanem a Napon, illetve a Napot szimbolizáló kereszten áll.
Népünk hét "Boldogasszonyt" tisztel, akik között legnagyobbnak a Nagyboldogasszonyt tartja. Ennek "leányai" a többi boldogasszonyok (szülő-, fájdalmas-, gyertyaszentelő-, sarlós-, segítő- és havi), de ismerik a "Szűz Kisasszonyt" is. A néphit Kisasszonyt azonosítja a kereszténység legnagyobb szentjével, Szűz Máriával, jóllehet a keresztény hittan erről nem szól.
Életfa motívumok
Az égig érő fa (életfa vagy világfa) népművészetünk leggyakoribb jelképe. A magyar hiedelemvilág "csudálatos fája", "égigérő" vagy "tetejetlen" fája nem egyéb, mint a táltoshitű népek világfája, amely összeköti az alsó (a földalatti-), a középső (a földi-) és a felső (túl-)világot. Az Égig érő fa csodálatos népmesénkben is megmaradt: A sárkány elrabolja a lányt és az égig érő fa tetejére viszi. Sokan indulnak el a kiszabadítására, de kísérletük kudarcba fullad. Végül a kis kanásznak sikerül feljutnia a világfa csúcsára úgy, hogy baltájával lépcsőt vág a fa törzsébe és a rétegekből álló lombkoronán "világról-világra" halad. A hőst az ott lakó Szél, a Hold és a Nap anyja segíti útján. Ebben a mesében a magyar ősvallásnak három rétege ötvöződik: 1. az ég rétegződése és az egyes rétegekben lakók pontos munkamegosztása; 2. az élet fája teli tápláló gyümölccsel; 3. az akadályokkal megtűzdelt fa megmászása. Az égigérő fa motívumát elszigetelt, Európában csak magyar területen megtalálható volta miatt még a honfoglalás előtt Keletről hozott ősvallásunk maradványának kell tekintenünk.
Őseink föld alatti világ-képzete igen régi. A felsőbb lények közül legélénkebben a tündérek maradtak meg, akik a csodás szépségű arany boldoghonban, Tündérországban, túl az Óperenciás tengeren laknak. A tündérek a csodálatos világban az emberiség, a természet, a föld jótevő anyáiként jelennek meg, kik a halandókat kegyelve, látogatva boldogító munkával és művészettel áldják meg. Van mitológiánkban "szépasszony", "kisasszony", de rosszindulatú tündér is.
Ősi hiedelemvilágunk csodálatos állatlénye a belső-ázsiai sárkány, amely halakból, vagy olyan kígyókból lesz, melyek hét évig a mocsárban tenyésznek. A sárkány általában a földön kezdi el életét, aztán felszáll a fellegekbe, elborítja a Napot és zivatart hoz létre. A mocsári lángnak, a lidércnek alakjában afféle tűzmanót vélnek felfedezni, aki a kulcslyukon is befér. A táltosló népmeséink vitézeinek elengedhetetlen társa és segédje, aki gazdájának tanácsot ad és mindenben segíti őt. Az elemek közül a tűznek őseinknél különösen jelentős szerepe van; ez meleget ad és éltet. Ott van a születéskor, a házasságánál és a halálnál. A víz az élethez nélkülözhetetlen, ezért tiszteletük tárgya volt. A föld azon jótevő anya, amelynek méhéből minden ered, amelyben minden tenyészik, nő, gyümölcsöz, és amelybe minden visszatér. A lég (levegő, lehelet, szél, szellő, szellet, lélek, szellem) az istenség és az emberek közötti elem, illetve az istenségek, az emberfeletti lények eleme, régi nyelven: levegőég, amelyben jár a tündér és táncolnak a boszorkányok, repked a sárkány, a lidérc és a táltos paripa.
Az égitestek közül a Nap kultusza jelentős volt a szkítáknál, a hunoknál és a török népeknél. Megünnepelték a Nap feljöttét és a tavaszi napéjegyenlőséget. Őseink kötődése a Naphoz szorosabb volt, mint manapság, a fény jelentette számukra az életet és az igazságot. Vezetőik szimbóluma a Nap volt; a "kündü" szó annyit jelent, mint Nap fia. Az égi frigynek a mintájára a földi házaséletben a Nap szerepe az erősebb, természetesebb és ellenálló férfié, a Hold alak- és fényváltoztató szerepe pedig a nőé. A magyar népművészet átvészelte a mintainkvizítorok emlékirtását, a kíváncsi és nem értő szemek elől virág- és állatalakokba, növényi kompozíciókba rejtette ezt az ősi szellemvilágot. Ezek az ősi Nap-jelek ott díszelegnek a kapukon, a házormokon, a fejfákon és a kézimunkákon, kerekes változatát a nép "naprózsának" mondja. A napjel ősi tartalmát a nép elfelejtette, de formáit hagyományaiban konzerválta.
A Hold. A természetben élő ember az őt körülvevő világban ügyefogyott, gyenge volt, segítségre volt szüksége, felfigyelt a Holdra. A Nap fényével szemben az éj félelmeit, borzalmait a Hold enyhítette, amely alakváltozásai, időleges eltűnése és az ezzel járó sötétség révén tiszteletreméltóvá vált. A Hold őseinknél az anyaméhet, az örök emberi megújulást szimbolizálta; a Holdon elhelyezett életfa is ennek a jelképe.
A magyarok ősei a testet és a lelket megkülönböztették; erre utal, hogy létezett külön szó a lélekre és e kifejezés bizonyos kapcsolatban áll a lehelettel. A lélek továbbélésére utalnak a halotti torok és a temetési szertartások. Őseink szép mítosza volt, hogy a születésre várók lelke a túlvilágon az életfa ágán lakozik, onnét száll le a földi létbe, és a test halála után oda tér vissza. Ezért megkülönböztették a testlelket, amely a testben levő minden élettani, szellemi, érzelmi és értelmi működés fogalma, a szabadlelket, ami az egyénnek a testen kívüli megjelenési formája, második énje, amely alkalmilag el is válhat a testtől, az álomlelket, amely az embernek nem cselekvő állapotában (álmában) mutatkozik meg, a halotti lelket, amely a halál után a föld alatti másvilágon tartózkodik, valamint a fejlelket, amely az ember fejében fészkel. E lélek-hit népünkben a mai napig él; ha meghal valaki, az ablakokat kinyitják, hogy megkönnyítsék a lélek távozását. Eger környékén fekete kendőt borítanak a tükörre, hogy a halott abban ne lássa meg magát, és az órát megállítják, hogy a lélek vissza ne térjen. A halott mellé odahelyezték használati tárgyait és pénzét. Szeged környékén egy öreg csizmadia fiának lelkére kötötte, hogyha meghal, egy botot és egy négykrajcárost tegyen mellé a koporsóba, mert a hídpénzt majd követelni fogják a mennyország hídján.
Következő cikkem Géza fejedelem korával és az ősmagyarok kultúrájával fog foglalkozni.
Ha teheted, üss a hadügyi közlöny szerint: http://www.erepublik.com/en/newspaper/hadugyi-kozlony-177586/1
Comments
első 🙂
hoppá... kommentben működnek a szmájlik 🙂
de csak a főkommentben, komment kommentjében már nem 🙁
: (
szemetek!
akkor marad ez 😞b]) -> :)
Fú ez hosszú lett öregem, majd este befejezem, de ment a vót 🙂
Elsehiszemhgyműködikaszmájlimaxxx
🙂
😃
😛
\o/
elmehet a jó ...-ba, hogy csak most csinálták meg...
elmehetnek*
[removed]
akik a cikk tartalmát objektívnek tekintik, kérem írjanak egy levelet az eljunkamultban@mertajelenbennemtudunkhozzatennisemmit.hu címre
Bővebben? Véleményed van?
Hát, reméltem, hogy a hozzászólásom véleménynyilvánítás is...
Nem hiszek abban, hogy bármilyen ősi kultúra ( akárki által szakrálismak nevezett ) fejlettsége magasabb ( és időszerűbb ) , mint a jelenlegi társadalokontrollált
A jelenlegi kultúrát/kultúrákat már csak a modern kor miatt is ne vessük össze az 1-2ezer évvel ezelőtti kultúrákkal. De ilyen összevetés nem is szerepel a cikkben. Pusztán a szakrális kifejezés az akkori főfejedelemre vagy királyra korlátozódott, de kultúrára nem.
Annak idején a Német-Római császár is Istentől eredeztette az uralkodását, lásd a római pápák koronázták császárrá őket!
Szerinted most a társadalom mit kontrollál? Amikor a nagy többséget a média által befolyásolva küldik szavazógépekként az urnákhoz???
Ha szerinted az ami most van az kultúra, akkor nincs miről vitázni. Aki elfelejti vagy eltitkolja az ősi múltat az nem érti a jelent sem. Sajnos van egy a jelenben ordibáló kisebbség (ezeké a mai média minden fajtája) ami el akar nyomni minden értelmes dolgot,s tudatlanságban akarja tartani az embereket. Birka kultúra .... ezt szeretnék.
Szerintem óvatosan kell bánni a különböző forrásanyagokkal, elméletekkel, kritikusnak kell lenni még önmagunkkal szemben is, és nem tényként tálalni az első ötletet, ami szimpatikusnak tűnik.
Hogy létezett az ősmagyaroknak vallásuk az bizonyos, de hogy pontosan miben és hogyan hittek őseink arra csak utalásokat, másodrendű forrásokat találunk, melyeket a "civilizált" világban élő és nevelkedett "tudósok" próbáltak megfejteni. Azaz, vették a régészeti leleteket és azok megközelítő kora, elhelyezkedése, anyaga és mintázata alapján hosszú és megfontolt tanulmányozás után kitaláltak rá egy történetet, hogy mi is az. Ez pedig vagy igaz, vagy tévedtek, félrevezetve ezzel milliókat.
Lehet tagadni, de volt már példa ilyenre a történelemben.
Én azért vagyok biztos benne, hogy az ősmagyaroknak volt vallásuk, mert minden, általam ismert ősi népnek volt, voltak többisten hívők, és egyisten hívők is közöttük, civilizációtól függetlenül. Erre minden népnek szüksége van és volt, hiszen a világ, melyben élünk állandóan arra mutat, hogy van egy másik létforma, nevezzük felsőbb tudatnak, ami létrehozta és irányítja világunkat. Magfa az emberi lélek is az egyénből kifele mutat, pszichológusok évek óta bizonyítottnak tartják azt a tényt, hogy az emberi léleknek vannak olyan, közös eredőre mutató mélységei, melyet csak egy közös teremtővel tudunk megmagyarázni, az evolució erre nem képes, az csak a testet, az anyagot képes formálni, mindazt, ami kimutatható, mérhető és tapintható.
A vallásra visszatérve, minden egyénnek a földön szüksége van vallásra, még maguk az ateisták, akik tagadják Isten létezését, is vallásosak, ők is hisznek valami felsőbbrendűben, még ha ezt nem is mutatják ki.
Az ősmagyar vallás tehát valóban létezhetett, hogy miben és hogyan hittek őseink azt nem tudom, de abban biztos vagyok, a közismert és divatos ősi és ókori civilizációk közül valamilyen szinten egyedi volt a hitviláguk, illetve nagyon mély volt a hitük.
Ez az egyedi hitvilág szerintem vagy hasonlított a kereszténységre, vagy beleillett a kereszténység, ahogy a próféciák alapján az Ószövetségbe belehelyezték az Újszövetséget, kiteljesítve, értelmet adva neki, hiszen őseink viszonylag könnyen és önként "tértek át" az új hitre, amint kapcsolatba kerültek Bizánccal, talán még előbb is. Az mindenesetre egyértelműnek tűnik számomra, hogy a Szent István féle néptérítés nem azt szolgálta, hogy új hitet valljanak a magyarok, hanem azt, hogy gyakorolják az új hitet, a kereszténységet, valamint, hogy szakadjanak el a régi hittől, amit nevezzünk mondjuk magyar Ószövetségnek.
Minderre nem azért volt szükség szerintem, hogy elpusztítson egy ősi hitet, hagyományt, meggyengítve ezzel övéit, hanem, mert bölcsen belátta, hogy a kereszténység felvétele szükséges eszköze a nemzet a magyar nép fennmaradásának. Nem azért volt erre szükség, mert a szomszédok szintén "keresztények" voltak, hanem azért, mert a keresztény tanításban, Istenben rejlő bölcsesség és erő az egyetlen biztos pont a teremtett világban, minden más változó és múlékony.
Első nagy királyunk nézeteinek helyességét bizonyítja az, hogy az Árpád ház az uralkodó ház, a világon egyedülállóan nagyszámú szentet adott a kereszténységnek és a nemzetnek.
Az pedig, hogy Szent István fia, Imre herceg halála után a Szűzanya lábaihoz helyezte a Szent Koronát, rábízva ezzel Magyarország és minden magyar sorsát szintén mély hitről tesz bizonyságot, melyet pár év alatt nem lehet senkibe beleoltani, hacsak az nem igaz, ha nem ismeri fel lelkünk tudatunkon kívül az alkotóját és nem vonz felé.
Tehát véleményem szerint azért lépte meg az Országépítő azt a nehéz és súlyos döntést, hogy elszakítja népét az "ószövetségtől", mert látta, hogy az már nem elég, vagy nem volt igaz, vagy nem volt teljes, vagy egyszerűen tévútra vezetett, de minden esetre a kereszténység "korszerűbb" volt.
Az ősmagyarok hitvilága legalább annyira befogadó volt, mint amennyire a történelmünk folyamán is befogadóak voltunk más népekkel szemben. Inkább egy hitrendszerről beszélünk, mint egy kifinomult és bonyolult rendszerű és rítusú vallásról. Viszont bármely vallással szemben elfogadó volt, bárki bármilyen vallást gyakorolhatott, legyen az buddhista, keresztény vagy mohamedán. Lás😛 a mongolok a meghódított területeken háborítatlanul hagyták az ottaniak vallását, gyakorolhatták saját hitüket. Ott a lényeg a behódoláson és a rendszeres adófizetésen volt.
Mi magyarok sem asszimiláltuk, csak befogadtuk a hozzánk érkező vagy menekülő néptöredékeket, akik idővel elmagyarosodtak. Ezért is ilyen gazdag a népművészetünk, népzenénk, hagyományaink, mesevilágunk és még sorolhatnám tovább...
Hogy mi lett volna, ha ezt nem lépi meg?
Szerintem mi is úgy jártunk volna, mint a zsidók, akik a mai napig, több, mint 6000 éve hiába várják a messiást, mert 2000 évvel ezelőtt nem voltak hajlandóak felismerni, hiszen ők a messiást nem szegényként, elesettként és szamárháton várták, hanem délcegen, lovon ülve és kivont karddal, hogy leszámoljon népük ellenségeivel, akárcsak a királyok és bírák a történelem folyamán egy-egy dicsőséges harcban. Természetesen a balgák nem fogták fel, hogy a karddal szerzett győzelem és diadal múlandó, mint ahogy mai napig is csak földi eszközökkel küzdenek és minden népet ellenségüknek ismernek és vallanak. Egyszerűen leragadtak az Ószövetségnél, nem hajlandóak elfogadni az Újszövetséget, mint az Ó beteljesítőét és felülírását, mely egy magasabb rendet képvisel, mély bölcsességgel, eszmékkel és halhatatlan értékekkel. Wass Albert hitt ebben, sok ismerősöm szintén hisz benne és én is hiszek.
Hogy ti miben akartok hinni, milyen tanítást akartok követni az a ti döntésetek...
A cikkben le van írva, hogy milyen a volt a hitvilágunk. Ráadásul mai napig is belső-ázsiai kisebb török népcsoportok a tengrizmus hite alapján élnek, megtartva az ősi hitüket a nagy vallásos rendszerekkel szemben. Innen már a rítusaik és mondaviláguk, motívumaik, népművészetük és a népzenéjük is elbeszéli azt, ami több mint ezer évvel ezelőtt jellemzően magyar vallás is volt. Ezek nem holmi kitaláció, hogy milyen vallása a magyarnak? Aztán az íróasztal mellől kitaláljuk, mint a finnugró rokonságot...
Tiszteletem!
Nagyon jó cikk, ügyesen megtaláltad és összeillesztetted a forrásokat. Noha újdonságot nem olvastam benne, az igényes, lényegre törő mondanivaló és a képek miatt élvezettel böngésztem.
Az elején van a kende választáskor alkalmazott fojtogatós módszer. Ehhez annyit fűznék hozzá hogy a többi turáni-türk,ujgur népeknél is bevett gyakorlat volt és mivel elegendő levegő híján az illető sokszor csak motyogni tudott, ezért a kipréselt szó nem mindig volt tisztán érthető. Ez persze később "bonyodalmakhoz" vezethetett - azaz mindenki annyi évre hivatkozhatott amennyit hallani akart. 🙂
A táltosló pedig szintén a turáni eredetre utal szerintem. A turáni népek mondakörében gyakran feltűnik Tulpár - a szárnyas ló alakja. Például az egyik kazah légitársaságnak ez volt a neve és az emblémája is, de Tulpár megtalálható a kazah állami címer két oldalán is, illetve a mongoléban is. 🙂
Ami az ősvallást illeti itt egy link: http://kisegyhazkutato.hu/dokumentumok/dok2008/Turani_egyistenhivok_Szertartasa.pdf
Érdemes olvasgatni véleményem szerint.
Áldás!
Köszönöm, megint egy érdekes és tanulságos cikket olvashattunk.
Várom a következőt.
Ménrót ősatyánk forog a sírjában!Ennyit engednek tudnunk!
Itt kicsit több van,persze,ha érdekel!
http://terrabenedicta.com/in-memoriam-jordanka/