A 164 milliós sebzés – „neked aztán jó messzire gurult az a bizonyos gyógyszer”

Day 1,857, 13:39 • Published in Hungary Hungary • by Mandalaa



Az eset a mai napon, 2012. december 20-án történt az ukrajnai Volhynia régió 4. csatájában. A publikáció ennek a történetét meséli el.




Ma reggel még nem tudtam, hogy ez lesz. Sőt délután sem. Valamikor 17 óra körül fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy mi volna ha indulnék a BH-ért. Nem vagyok egy nagy BH-zó, ezért mindig olyan nehezen indulok neki, pedig a közel egy évnyi csoki gyűjtögetés, és a q7 raktárkészletem megfelelő hátteret biztosít a BH-hoz. Ezt tudtam és éreztem, de mégis nehezen szánom rá magam. Miért?
Mert valahogy általában kifogom. Csodálom azokat a srácokat, akik „néhány” millával „dicsőséghez”, és persze ami fontosabb aranyhoz jutnak, és nem is kell nekik sokat kínlódni vele. Nálam más a helyzet, mert valahogy nagyon küzdelmesek lettek a BH-im.

…Körülbelül 10 napja volt már egy ilyen kísérletem, de nem sikerült. 21 milliónál 18 millióra mögém kúszott egy magyar honfitársam, majd az utolsó 1-2 percben bombákkal és némi ütéssel simán, ellenállás nélkül megelőzött. Rosszul esett, mert nyerhettem volna, de figyelmetlen voltam és nem léptem idejében. Úgy gondoltam, hogy a 3 millió elegendő különbség lesz, de nem volt az. A rutintalanságommal együtt törekszem tanulni az esetből…



Erre a múltkori alkalomra gondolva egy kicsit még elszántabb lettem, és döntöttem. Megvárom a 3. kör végét és a negyedikben nekiveselkedek, lesz, ami lesz.
Kedvezőek voltak feltételek az induláshoz. Kivételesen volt időm végig izgulni a csatát, meg aztán volt bőséggel munícióm a gyűjtögetésekből, és az előző küldetések nyereményeiből. Úgy okoskodtam magamban, hogyha ennek ellenére végül mégis levernek az sem akkora baj, hiszen
❶ itt van most az 50%-os sebzéstöbblet a kampány részeként, illetve
❷ 5 goldot így már szívesen rááldozok a kettő órás további 50%-os boosterre,
❸ Plusz van végre NE +10% sebzés is.
Összesen plusz extra 110% lövésenként. Máskor úgy sem érne ennyit a megspórolt sebzés potenciálom, nem tudnék ennyit fejlődni, hát durr bele…


A CSATA

Körülbelül az első negyedóra alatt elértem a vezetéshez akkor még elegendő 22 milliót. A vezető szerepem nem tartott sokáig, hiszen rövidesen kiderült, hogy daCruel személyében találtam meg azt az ellenfelet, aki felvette a kesztyűt és szinte végig csapkodtuk a játékot.
Gondolom neki gyorsabb lehetett a számítógépe, és talán a nete is, mert 40 millió felett már 5 millióval járt előttem, pedig mint írtam folyamatosan ütöttem én is, illetve nagyjából ugyanakkora ütéserőt képviseltünk mindketten. Ő is használta az 5 goldos +50%-s boostert. 60-70 milliónál már 10 milliót vert rám.



Meg is kaptam az első levelet. Tulajdonképpen bizonyos körülmények igazat adtam volna a levél írójának.
Az, amit a kollégával tettünk, 300 milliós sebzés, hát lássuk be sok sorsdöntő csatában jól jönne, még ha mostanság híján is vagyunk az ilyenekből. El is bizonytalanodtam, hogy tényleg van-e értelme tovább menni.
Bevallom őszintén, hogy személyes kíváncsiság hajtott azzal kapcsolatban, hogy vajon meddig megyünk el. Sosem volt még ilyen élményem, és persze a nyerni akarás is hajtott. Szerintem az ellenfelem fejében is hasonló gondolatok kavaroghattak, hiszen egy szemmel láthatóan fölényesen nyerésre álló csatába beletenni ekkora sebzéseket már csak személyes indíttatásból lehetséges, s 70-80 milliónál már nem az 5 aranyról szól a történet.

Már 110 millió környékén járhattunk, amikor az ellenfelem abba hagyta a 10 milliós távolság tartását. Jó kis gépe lehet, hogyha ilyen könnyedén előttem tudott addig járni (ha végig ütötte volna minden bizonnyal meg is nyerte volna).
Egy kissé elkeserítő volt látni, mi több nyomasztó volt pszichológiailag a fölénye, gondolom így is akarta, hogy érezzem magam, hátha ráhagyom, de már nem érdekelt semmi. Ütöttem, csak ütöttem rendületlenül, állhatatosan, s úgy éreztem, hogy csak mi ketten létezünk, daCruel és én. Számomra a világ kettőnkre szűkült. Talán bő félóra is eltelhetett így, amely óráknak tűnt a lassabb előrehaladásom fényében. Oly nehezen jutottam túl a következő millión, aztán a következőn...



Hirtelen rádöbbentettetek, hogy nem vagyok egyedül. Elég magányos dolog volt kullogni a társam mögött, és ti olyan erőt adtatok nekem, amelyet azelőtt még nem tapasztaltam. Új erőre kapva csapkodtam hát tovább, jó érzés volt, nagyon jó érzés!

120 millánál már egyértelműen érezhető volt daCruel lendületvesztése. Csökkent a távolság közöttünk, sőt ekkor már átvettem a vezetést is. Ő még néhány bombát talán kettőt még elsütött, majd 143 millióig elkísért, de már némi előnnyel előtte jártam. Megéreztem a nyerés lehetőségét, és bevallom ekkor megkönnyebbültem egy kissé.
1 óra 12 percnél jártunk. Szűk húsz perc még hátra van, és reflexszerűen belém hasított az, hogy mi van, ha a végén ő is megugorja a köztünk lévő távolságot. 150 milliónál lehettem én, ő 143 millánál állt, és módfelett biztosra akartam menni. 10 millióval még megtoldottam a sebzést, és a rakétáimat élesen tartottam, ha bármi történne használni fogom én is azokat, de nem került rá sor.


Egy halvány mosoly jelent meg az arcomon egy hirtelen beugró gondolat hatására: kezdetektől fogva ütöttem a csatát, és az előző cikkemben még viccelődtem is az időkorlátról a rangfejlődésben, de nem gondoltam volna, hogy egy napra rá közel fogok járni a számomra hihetetlennek tűnő eseményhez, ugyanis 1 óra és 10 percet ütöttem egyfolytában. 😃


A hátralévő időben még egy kérést is teljesíteni tudtam a feszült várakozás alatt:



Köszönöm mindenkinek, akik biztatással és tevőlegesen is segítettek eéletem eddigi legnagyobb harcában:





Az írás nem jött volna létre, ha nem bíztatsz 😉

Tisztelettel:
Mandalaa
Mandala Ferdis