Join the new world

Üdvözlet!

Ahogy tegnap ígértem, ma kiadásra kerül a múlt heti egyetemi előadás, mely a következő címmel futott: Rakosi M.&Schelling-Mi az e-kommunizmus? Az anyag két részben kerül publikálásra, melynek első felét olvashatjátok most. Továbbá ne feledjétek, pénteken este újabb előadás lesz, melyről bővebben itt olvashattok: Alexandross - eBelgium belülről nézve

wisitenkraf

---

<sub>Szeretettel köszöntök minden megjelent kedves érdeklődőt!

Mielőtt a mítoszvadászatba belecsapnánk, engedtessék meg egy szó ehhez az egész előadáshoz.

Az e-kommunizmus témája úgy látszik, elismerésre méltó lehet, vagy legalábbis érdekes, ha az e-magyar állam legfőbb oktatási intézményének a választása ráesett. Szeretném megköszönni az egyetem rektorának, hogy előadóként engem is felkért az ismertetésére. Köszönöm szépen a lehetőséget!

Jogos a kérdés, ki is vagyok. Engedelmetekkel bemutatkoznék. C. Schelling vagyok, bő három éves e-magyar állampolgár. Harcostársaim felhatalmazásából a Vörös Század kapitánya lehetek. Saját jogomon pedig újságíró, elemzések és történeti munkák szerzője. Ritkán írok, de akkor igyekszek minőséget produkálni. Szabadidőmben RL dolgaimmal foglalkozok. (^__^)</sub>

---

Tartalom:
Bevezető
I. IRL gyökerek
II. A kommunista eszme IRL
III. E-világi politikai célitűzések
IV. Az e-kommunizmus Magyarországon: az eKommunista Párt és a Vörös Század viszonya
V. Történeti aspektus. Az e-kommunizmus a világban: számokban összegezve
VI. A politikától független e-kommunizmus: kultúra, szokások, identitás, szimbólumok, közösség

---

MI AZ E-KOMMUNIZMUS?

Bevezető

Az e-kommunizmus, mint olyan, összetett jelenség, és igen vegyes, ellentmondásos a megítélése – akár csak az RL kommunizmusnak. Ezt az összetett jelenséget szeretnénk minden vonatkozásában, a szerteágazó témához képest viszonylag tömören megragadni.

Mit mondhatunk el mindenképpen róla? Az e-kommunizmus alapvetően az e-világ politikai szférájának egy jelensége, de előfordul a politikától független kulturális, identitásbeni jelenségként is. Bármelyikről legyen szó, RL gyökerekből táplálkozik. Az e-kommunista politikai pártok rendszerint szélsőbaloldali (far left) irányultsággal bírnak, jelképeik közé tartozik a vörös szín, az egyszínű zászló, a csillag, az ököl és ritkábban a sarló és kalapács. Bizonyos fogalmak, szófordulatok és beszédmód is kizárólag az e-kommunistákra jellemzőek. Vannak vörös seregek (MU-k) is, amelyeket többnyire az e-kommunista pártok alapítottak egykor. Vannak szervezeti kerettel nem rendelkező társaságok és személyiségek, akik, és újságok, csetszobák is, amik az e-kommunizmushoz kötődnek. Általánosan, és közös vonásként ennyit mondhatunk. Ha tovább lépve a tartalmi oldalra kérdezünk rá, vagyis hogy miben is áll az e-kommunista eszmeiség, mi pártjainak a célkitűzése, mire jó az e-kommunista identitás, akkor annyi választ fogunk kapni, ahány helyről tudakozódunk. Az e-kommunizmusnak, szemben más politikai irányzatokkal, éppenséggel az is sajátossága, hogy e-világszerte rendkívül sokféleképpen értelmezik. Ezek az értelmezések időnként átfedik egymást, máskor szöges ellentétben állnak. (A játéktechnikai megközelítés ugyanúgy érvényesül, mint az emocionális.) Nem beszélhetünk egységes e-kommunista mozgalomról.

I. IRL gyökerek

Az e-kommunisták (tágabban az e-baloldaliak) közössége roppant fragmentált. Termékeny vagy kevésbé ilyen viták osszák meg őket. Azokban az országokban is, ahol egyetlen párt van és a létszámuk csekély. Ezek a viták többnyire eszmei jellegűek, és az e-kommunizmus meghatározása körül zajlanak. Ennek alapvetően e-Repen kívüli a magyarázata. Hogy az e-kommunizmus sokféleségének (és ellentmondásos megítélésének) okát közelebbről láthassuk, érdemes kitekintenünk a “real life” kommunizmusra.

Hogy mi a kommunizmus IRL, arra kétféle válasz létezik: az egyik a történeti, a másik a szellemi valóság síkján mozog. Akik a történeti megközelítést részesítik előnyben, azok legtágabb értelemben a Szovjetunióra (1922-1991), a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságra (1948- ), Kínára (1949-), Vietnamra (1954-), Kubára (1959-), Kambodzsára (1975-91), Laoszra (1975-) és más országokra gondolnak. A világtörténeti szempontból kevésbé jelentős országok közül Magyarország és más kelet-európai országok egy-egy korszakára is mondják, hogy kommunista volt. Ezt gyakorta kiterjesztik egy mintegy negyven éves időintervallumra. Magyarország esetében azonban helyesebb csupán az 1949-1956 közötti időszakot annak nevezni; ha ugyan. (Az 1956-89 közötti rendszer következetesen szocialistának, “a létező szocializmus” rendszerének nevezte magát, és valóban, minőségileg más volt, mint a korábbi – a forradalom etekintetben győzött.) A kommunista rendszerek közös vonását a sztálinizmusban, egy brutális önkényuralmi jellegben jelölhetjük meg. Azonban az is hozzáteendő, hogy a megjelölt korszakok nem egységesek: az SZKP XX. kongresszusa után a Szovjetunióban és egész Kelet-Európában enyhülés indult meg. Ezen alapvetően a dogmatikus Brezsnyev-éra sem változtathatott. (A különbségek nem csak időben, de térben is jelentkeznek. A kelet-európai államszocialista rendszerek között is voltak különbségek: a kádári Magyarország történészi vélemények szerint is “a legvidámabb barakknak” számított közöttük, pláne Ceausescu terrorisztikus Romániájával vagy a katonai fegyelmezettséggel fenntartott Német Demokratikus Köztársasággal szemben. Jugoszlávia pedig a Szovjetuniótól függetlenül államként jött létre.) A kínai, vietnami és laoszi kommunista rendszer fokozatosan jelentős gazdasági engedményeket tett. Ezek nyomában a politikai rendszerük is lassan átalakult, szabadabbá vált, nyitott a pluralizmus felé. Ami Kubát és más latin-amerikai országokat (pl. Venezuela) illeti, az ő kommunizmusuk/szocializmusuk mindig is különbözött az európai és távol-keleti modelltől. A ma is fennállók közül sztálinista értelemben csak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot nevezhetjük kommunistának.

A kommunista eszme még ennél is színesebb képet mutat. Sok olyan irányzat van, amelyik önmagán kívül nem ismeri el legitim kommunista eszmének a többit. Tehát maga az elnevezés is állásfoglalás kérdése. Ha minden áron össze akarjuk fogni, akkor azt mondhatjuk, a kommunizmus egy olyan tan, amelyik (bizonyos előzményeket sem mellőzve) Marx filozófiájából és gazdasági-társadalmi-politikai tudományos műveiből nő ki. Az alapeszméik, eszményeik, utópiájuk is közel azonos, a megvalósításukhoz vezető utat azonban különbözőképp látják. (Ennek kifejtését lásd a következő szakaszban.)

Amellett vannak IRL nem csak politikai rendszerek, de pártok is, köztük szép számmal kortársak. Ezeket egyszerre lehet történeti és eszmei aspektusban vizsgálni.

Fontos kérdés a történeti és a szellemi vonatkozás viszonya. Én a magam részéről úgy látom, hogy a magukat kommunistának nevező megvalósult rendszerek – talán az összes – fényévnyi távolságban vannak a tiszta eszmétől.

II. A kommunista eszme IRL

Erről a roppant gazdagságú eszméről mostani időbeli keretünkben aligha tudnék kimerítő tartalmi ismertetőt adni. Arra tennék csak kísérletet, hogy a sokszínűségére, az egyes irányzatok, frakciók közötti ellentétekre rámutassak röviden.

A kommunista eszme – szemben más politikai eszmékkel – jelentős gondolkodói produktumon, filozófiai alapokon nyugszik. A primérszövegek korpusza is elég terjedelmes. Az előzményeihez tartoznak egyfelől az egalitariánus szerzők (Platón, Rousseau), másfelől a gyakorlatias-materialisztikus szerzők (Arisztotelész, Macchiavelli, Hobbes). Látható, hogy már itt véleményütközéseket, ellentmondásokat találunk. A felvilágosodás szerzői közül Hegel a legfontosabb náluk. Nem azért, mert osztatlanul egyetértenek a megállapításaival: inkább vitaindítót jelent számukra. Hegel társadalomfilozófiai művei, főként történetfilozófiai előadásainak kiadott változata kiindulópont minden marxista számára. A tulajdonképpeni kommunista gondolat a XIX. század folyamán jön létre, párhuzamosan a munkásmozgalom születésével. A francia forradalom és a '48-as forradalmak közötti korszak "korai szocialista" szerzői (Babeuf, Fourier, Saint-Simon, etc.) kisebb jelentőségűek, fontosságukat inkább az adja, hogy rezonálnak a felvilágosodás műveire és a forradalom valóságára. Ezeknek az előzményeknek a beépítése egy komplex gazdasági-társadalmi elemzésbe és történetfilozófiai keretbe, valamint ezek nyomán egy politikai program megfogalmazása Karl Marxnál történik. A marxizmussal egy önálló, markáns, baloldali, filozófiai jellegű eszme kerül megalkotásra.

Maga a “kommunizmus” terminus Marx Tőkéjében csak elvétve fordul elő, ott sem egyértelmű a jelentése, leginkább a távoli jövőbe vetett utópiát jelöl, mely egyszersmind gazdasági-társadalmi, kisebb mértékben politikai célkitűzés is. Marx közel negyven éven keresztül kifejtett teoretikus munkássága szintén nem ellentmondásmentes. Ilyen módon amint Hegel halála után, úgy Marx után is egy filozófiai iskola felbomlásának lehetünk tanúi. A korpusz innentől változatos.

Ezután az egyes irányzatokra és vitákra térhetünk rá.

– Marx barátja és közeli munkatársa, Engels a materializmusra helyezte a hangsúlyt. A Marx előtti materialista szerzőket, a felvilágosodás franciáit és Feuerbachhot is ő teszi népszerűvé. Megalkotja a materialisták és a hegeli történetfilozófia keresztezéséből a “dialektikus materializmus” terminusát. Ez egy erősen problematizálható, dogmatikusságba hajló fogalom. Az ún. vulgármarxistáknál és szovjetmarxistáknál majd szép karriert fut be.

– Az egyik legelső jelentős törés a baloldali gondolkodói körökben a szociáldemokraták és a kommunisták, illetve pártjaik között megy végbe Németországban, a XIX. század második felében. (Maga Marx is sokat vitázik elvbarátaival.) Az ellentét inkább az eszközben van: a szocdemek inkább (de nem kizárólag!) parlamentáris úton akarják a munkásosztály érdekeit képviselni, a kommunista párt tagjai inkább parlamenten kívüli, illegális, forradalmi úton. Fontos megjegyezni, hogy sokáig a szociáldemokaták is marxista eszmei alapon állnak, még az 1918-19-es forradalmak idején is. A fordulópont 1959: az SPD bad godesbergi programjával letérnek az osztályharcos megközelítésről, jelentősen mérséklődnek.

– Marx halála után félbemaradt életművét az utódok próbálják értelmezni és továbbfejleszteni. A német gondolkodók mellett a századforduló körül még az oroszok jeleskednek e téren. A marxista, kommunista gondolatnak Lenin teoretikus munkái révén kerül a súlypontja a politikumra és a pártra. (Marxnál inkább a társadalomnak és a gazdaságnak van primátusa.) A lenini felfogásnak, szerény véleményem szerint, az is roppant problematizálható pontja, hogy nem fogja föl a világtörténeti fejlődés lényegét: egészében voluntarista módon áll a történelem formálásához. Ebből persze az adódik, hogy a jelenvalót is felfogni képtelen kortársaknak megerőszakolja a tudatát – minimum a tudatát. Summa summarum, Marxot elég nehéz Hegel nélkül helyesen interpretálni.
Ha élesebben akarnék fogalmazni, akkor azt is mondhatnám, hogy a gyakran emlegetett marxizmus-leninizmus kettős jelző Marxra nézve roppant degradáló.

– A marxizmussal párhuzamosan, hasonló előzményekre és egalitariánus-közösségelvű értékekre építve, de a marxistákkal vitázva születik az anarchista mozgalom. Alapvetően az állam, mint legfőbb hatalmi entitás létjogosultságát kérdőjelezik meg. Az anarchista teória ősatyjai és ősanyjai Mihail Bakunyin, Voltairine de Cleyre, Emma Goldman, Pjotr Kropotkin. A XX. század folyamán az anarchizmus is irányzatokra bomlik, ezek némelyike újra kölcsönhatásba lép a marxizmussal.

– A szovjetorosz társaságra jellemző, hogy egyszerre teoretikusok, és kísérletezők is. Elméletüket át is ültetik a gyakorlatba. Sajnos elég drága lesz ez a pudingpróba... Lenin egyik elméletalkotó és kísérletező társa Lev Trockij. Trockij a parasztság politikai osztályozásában van nézetkülönbségben Leninnel. Szerinte a paraszt, mint földtulajdonos, nem lehet a progresszió híve, így a parasztság nem lehet forradalmi osztály. A jelképek szintjén kifejezve a vitát: jogos-e a kommunista párt szimbólumai közt a sarlót is odatennünk a kalapács mellé? A trockisták szerint hiba volna.

– De Trockij összekülönbözik Sztálinnal is. Sztálin a maga pragmatizmusával beéri a szovjetunióbeli rendszer konszolidálásával. Trockij továbbra is a világforradalom híve. Teoretikus úton kimutatja, hogy a forradalmi állapot folyamatos fenntartása (“permanens forradalom”) elengedhetetlen nem csak a fejlődéshez, de az állam fennmaradáshoz is. A Szovjetunió gazdasági életképtelensége és a kelet-európai rendszerváltásokat lehetővé tevő összecsuklása nagyjából igazolja őt.
A (sztálini) Szovjetunió gyakorlatának egyik első bírálója éppen Trockij volt, aki alapos elemzéseiben kimutatta, hogy a ‘30-as évek közepi SZU menthetetlenül bürokratizálódott, korrupttá és állampolgáraival szemben erőszakossá vált. Hamvas Bélával nagyjából egyidejűleg úgy minősítette, hogy ez már a fasizálódás folyamata.
Trockijt ha minősíthetem, akkor azt mondanám, hogy Leninnél következetesebb (és emiatt radikálisabb) gondolkodó, Sztálinnal összevetve azonban szobatudós benyomását kelti.

– A kelet-európai országokban létrehoztak egy sajátos produktumot, ami államvallás helyett afféle hivatalos államfilozófia, ideológia szerepét töltötte be. Ez javarészt a vulgarizált Marxból, Engels és Lenin műveiből állt össze. A hazai szakirodalomban “marxizmus” vagy marxizmus-leninizmus címszó alatt többnyire ezzel a vulgármarxizmussal (avagy szovjetmarxizmussal) találkozhattunk. Feltűnő jellegzetessége a “polgári” és “marxista” szerzők éles megkülönböztetése, szembeállítása.

– A Szovjetunió gyakorlata nem marad visszhang nélkül Nyugat-Európában. Nagyjából ez szüli a szovjetmarxisták és a nyugati marxisták ellentétét. A nyugatiak, vagyis európaiak számára a marxizmus elsősorban a filozófiai társadalomkritika eszköze, és nem politikai program. Fontos különbség az is, hogy a nyugatiak alapvetően demokratikus államberendezkedésben gondolkodnak, már amikor politikában gondolkodnak, és a Szovjetunió olyan “radikális” eszközeit, mint a tömeggyilkosságok, el- és mélységesen megvetik.
A XX. század első felében a nyugati marxista filozófiai hagyomány jelentősebb szerzői Louis Althusser, Ernst Bloch, Antonio Gramsci, Karl Korsch és Lukács György.
A hatvanas évektől felülvizsgálatnak vetik alá a korábbi elméleteket, igyekeznek a rárakódott értelmezésektől megszabadítani, megtisztítani az elméletet. A frankfurti iskola (javarészt német) képviselői a hamisítatlan Marxot akarják filozófiai eszközökkel újra felfedezni és továbbfejleszteni. Emiatt nevezik magukat kritikai marxistáknak is. Ilyen gondolkodók Theodor W. Adorno, Jürgen Habermas, Max Horkheimer, Herbert Marcuse. (További pikantéria, hogy Lukács és a frankfurtiak egyaránt marxista alapon bírálták egymást.)
A frankfurti iskola mellett ismert, nyugati típusú gondolkodó még a felvilágosodás legjobb hagyományából merítő, balos Bibó István, a marxista Milovan Gyilasz, Serge Latouche [ejts😛 latuss], Mészáros István, Tamás Gáspár Miklós, Slavoj Žižek [ejts😛 zsizsek], etc.

– Európán és a Szovjetunión kívül sajátos irányba indul el Kína és a latin-amerikai államok. Nekik is van teoretikus megalapozásuk (pl. maoizmus), de ennek a szellemi értéke, pláne, hogy kevéssé ismerjük, kérdéses.

(És ezzel tényleg csak egy futólagos keresztmetszetet adtunk a marxista szerzők listájából.)

III. E-világi politikai célitűzések

Az e-kommunista mozgalmak, pártok és személyek természetesen eszmei vonatkozásban merítenek az IRL kommunizmusból, és nem a megvalósult kommunista politikai rendszerekből. Elvétve és a rossz vicc szintjén bukkannak csak fel Sztálin és Észak Korea dicsőítői, vagy Mao dogmatikus hívei. Hallottam azonban olyan esetekről, amikor valaki csak azért nyilatkozott meg e-kommunista módjára, mert tudta, hogy azzal őszinte, IRL szélsőjobboldali meggyőződésű polgártársát fel tudja bosszantani.

Az az eszmei gazdagság, sokszínűség, egyszersmind megosztottság, ami IRL jellemző a kommunista-marxista körökre, e-Repen ugyanúgy leképeződik – legfeljebb kisebb méretben és kevésbé látványosan. Termékeny vagy kevésbé ilyen viták zajlanak még párton belül is. Azt is elmondhatjuk, hogy amint IRL, úgy többségében e-Repen is értelmiségiek szervezik a munkásmozgalmat. Egy klasszikusnak számító cikkből idézve: “Az eKommunista téveszme nem azt mondja, hogy az ekommunisták retardáltak vagy hülyék, hanem azt, hogy olvasottak. Az emberek nem értik meg őket ezért gondolják őket tudatlannak, vagy komplett idiótának.”

Ami fontos, hogy az e-kommunisták értékei megegyeznek a kintiekkel. Ezek kulcsszavakban: antifasizmus, antiimperializmus, antikolonializmus, demokrácia (valóságos, nem csupán de jure népképviselet), egzisztenciális biztonság (állam által garantálva, ha másként nem teljesül), egyenlőség (jogi és – igazságos újraelosztással – anyagi), humanizmus, közösség, a munkások és kizsákmányoltak érdekképviselete, nemzetköziség (segítségnyújtás más népeknek, szemben a nacionalista szűkkeblűséggel és nagyhatalmi érdekeket szolgáló szövetségekkel), pacifizmus, szabadság, szolidaritás.

Azonban az eRep keretfeltételei alaposan behatárolják ezeknek a szép értékeknek a megvalósítását. Így ezeknek a tartalmaknak a legtöbbje megmarad a szimbólumok, jelmondatok és az identitás szintjén.
De előbb nézzük azokat a dolgokat, amiket sokan az e-kommunistáknak tulajdonítanak, és emiatt félnek tőlük, pedig nem is jellemző rájuk: a hatalom erőszakos és illegitim megragadását, az önkényuralmat, az államosítást, a piacszabályozást és az agymosó propagandát.
Itt nem lehet forradalmakat kirobbantani vagy más tömegmozgalmat szervezni. Az elnök elmozdításának egyetlen kényszerű módja a roppant kulturált impeachment. Amit legnagyobb jóindulattal is legföljebb palotaforradalomnak lehetne nevezni.
E-Repen nem lehet egypártrendszerű önkényuralmat megvalósítani; ha csak nem egyetlen párt működik az országban. A parlamentarizmust lehet csak leszűkíteni annyira, ami felér az e-demokrácia kiüresítésével.
Nem lehet a magántulajdon (pl. cégek) felszámolásával mindenható államot létrehozni. Legfeljebb az orgokat lehet államosítani tetszés szerint.
Nem lehet az árakat és béreket mesterségesen rögzíteni. A leggazdagabb oligarchák, ha kartellbe tömörülnének is csak órákra tudnák felverni az árakat és lenyomni a béreket.
A média centralizálása, a moderátorok lefizetése, a szabad és értelmes szó elhallgattatása szintén nem lehetséges. Ugyan az egyszemélyi polgárok százainak zsigeri, RL-ből hozott hangulatára, érzéseire, például nacionalista indulataira alapozva át lehet festeni az avatárok túlsúlyos részét pl. kék-sárga-vörösre, Mihály arkangyalosra vagy stilizált aranymadarasra: de egy szín vörösre és csillagosra nem.
Ilyen körülmények között nem érdemes félni az e-kommunistáktól. Szándékuk sincs efféle rémségek megvalósítására, nemhogy lehetőségük.

A valóságos program a játéktechnikai adottságok miatt roppant behatárolt. A részint a játékfejlesztőkkel, részint az e-közösséggel szembeni követelményekből lássunk pár szemelvényt.

❶ közösség, pártbelügy

A People's Communist Party friss programjában legfőbb alapelvként az egyenlőséget állítja: legyenek egyenlőek a játékosok IRL és ingame tulajdonságaiktól függetlenül. (Illetve törekedjenek a hozott hátrányaikkal szembeni esélyeik kiegyenlítésére.) Ennek megvalósításához négy alapelvben hisznek. Először is a kevésbé tehetős és erős játékosok segítésében, támogatásában. Egy hasonlattal érvelnek, miszerint “az Egyesült Királyság csak olyan erős lehet, mint a leggyengébb polgára”. Másodszor hisznek a csapatmunkában és a közösségi alkotásban. Harmadszor szükségesnek látják biztosítani, hogy minden polgár egyenlő joggal véleményt nyilváníthasson az államügyek folyásáról – függetlenül pártszimpátiától, hivatali státusztól és jövedelemtől. Negyedszer pedig hisznek benne, hogy elveiket, eszméiket a gyakorlatba is átültessék.

Párton belül nem a vezérelvűséget, hanem a közvetlen demokráciát részesítik előnyben. Pártvezetőiket konszenzussal választják elveik szerint. Kinyilvánítják, hogy kritikusan viszonyulnak a versengéshez, mivel ez megosztja a közösséget, semmint hogy egységet teremtene. A választást alaposan megfontolják, és a teljes párttagság nyilvánossága előtt megvitatják. Lényegében tehát azt rögzítik, hogy az egyenlőségelvhez legközelebb álló kormányformát, a közvetlen demokráciát preferálják (ezt jelenti az újabban IRL gyakran emlegetett “bázisdemokrácia” – a spanyol viasz újrafelfedezése).

Meglehetős mérsékelten, de hangot adnak annak is, hogy az a nyilvános demokrácia, amelyben hisznek, és amelyért tenni akarnak, nem lehet teljes a minisztériumi munka nyilvánossága nélkül. (Kivételt ez alól csak a nemzetbiztonság szélsőséges körülményei jelentenek.) A minisztériumok és a kongresszus munkáját nyilvánosnak akarják, a tisztviselőket pedig elszámoltathatónak. Az e-kommunizmus radikálisai ezt az utóbbit különösen hangsúlyozzák.

❷ gazdaság

A brit munkáspárt azt is rögzíti, hogy a munkások jogait fontosabbnak tartja, mint a tulajdonosok profithoz való jogát. Egyszersmind a közjót is a munkások érdekképviseletében látják. Éppen ezért állami beavatkozást, piacszabályozást szorgalmaznak. Szerintük a kormánynak azon kell lennie, hogy a szabadkereskedelemből “fair trade” váljék, illetve hogy a munkások magas életminősége biztosított legyen. Részint a méltányos (fair) bérek, részint a méltányos árak következtében. A britek úgy gondolják, a tulajdonosi osztály felelősséggel tartozik a munkásokért (alkalmazottaikért) és a tulajdon nélküliekért.

Elmondható, hogy nagyjából ugyanezt követeli az összes komolyan vehető munkáspárt / kommunista / markánsabb szociáldemokrata párt. A különbség annyi, hogy mások keményebben fogalmazzák meg. Van, aki a minimálbér emelésére teszi a hangsúlyt, és azt mondja, annak folyamatosan változnia kell a piaci viszonyok függvényében, úgy, hogy állandóan magas életszínvonalat tegyen lehetővé. Életszínvonalat értsd itt: legyen elegendő legalább napi 240 ütés teljesítéséhez szükséges élelem megvételére. Mások az állami piacszabályozást hangsúlyozzák, aminek a kartellkedés büntetése is részét képezi. Az árak rendeleti úton való szabályozását tényleg csak a radikálisok radikálisai követelik.

Az olyan irreális célkitűzésekről, mint a totális államosítás, ne essék szó.

❸ hadügy

A PCP-nek saját serege van, a People's Army (kb. Néphadsereg). Rögzítik, hogy seregük a párthoz hasonlóan a munkások érdekeit képviseli, csatlakozni hozzá önkéntes alapon lehet. Érts😛 mindenkit szívesen látnak, nem válogatott elithadsereg. Céljuk az egyenlőtlenség és az elnyomás elleni küzdelem. Ennek konkretizálásáról kevés szó esik. Hogy hazájukért, az Egyesült Királyságért küzdjenek, azt magától értetődőnek veszik. Amint azt is, hogy nem harcolnak országuk ellenségei oldalán. Az egyetlen kivételt az képezi, ha ezzel imperialista, birodalomgyarapító törekvések ellen küzdhetnek.

Az e-kommunista katonai morális előírások, ha szigorúan ragaszkodunk hozzájuk, élesen ellentétbe kerülnek a hagyományos maximákkal. Ez jól látszik a britek programjából is. A hagyományos felfogás szerint helyes dolog minden körülmények közt ütni a hazánkért, szövetségeseinkért, és szintén helyes az érdekellentétben lévő országok ellen harcolni bárhol. Az elvi alapon álló e-marxisták rámutatnak, hogy ezek a hagyományos alapelvek – amit különben a játék keretfeltételei is pártolnak – csak az imperialista célok szolgálatában állnak.

A gyengék segítése és az esélyegyenlőség nemzetközi szintre emelt elve a nacionalista és (imperialista) szövetségi célok ellen van. Ugyanakkor fonák módon az e-kommunista alapelv szerinti katonai célok elérése maga is egyenlőtlenséghez vezetne. Ha minden ország jogos birtokához, eredeti területeihez aktuálisan visszajutna, akkor az államok között eredendően meglévő területszámbeli és bónuszbeli különbségek jelentenék a problémát. Ilyenkor az egyenlőség biztosítása hódító háborúkkal lehetséges csak.

Látni való tehát, hogy az e-kommunista katonai alapelveket, ha következetesen akarják képviselni, beleütköznek a játék keretfeltételeibe. De ha volnának is eszközeik nemzetközi seregek szervezésére, akkor is ellentmondáshoz jutnának a megvalósítás folyamatában idővel. (Ezen legfeljebb egy dinamikus alapelv, mint például az egyenlőség elve segíthet.) Jelen körülmények között azonban a nemzeti alapú szerveződés irányába tett kényszerű kompromisszum a könnyen járható út – amilyen például a briteké. _{(Egy cikket én is írtam hasonló katonai alapelvekről régen, az Internacionalista Medállal összekapcsolva – mai szemmel meglehetős kiforratlan, de kompromisszumnak jó kiindulópont.)}

❹ nemzetközi és külkapcsolatok

A People's Communist Party programja két elvet rögzít: egyrészt elítélnek minden TO kísérletet, mint a szuverén entitások (államok, pártok, katonai egységek) megsértését. Magukra nézve is kötelezőnek tartják, hogy ne avatkozzanak be mások ügyeibe semmilyen módon, ne sértsék mások önállóságát. Másrészt pedig hajlandóak együttműködni más (hazai és külországi) pártokkal, kormányokkal. Az együttműködés során azonban a saját eszméik megőrzése és hazájuk érdekének védelme elsőbbséget élvez más előnyökkel szemben. Röviden a brit munkáspárt tehát a “szabadon élni és szabadon élni hagyni” elvét alkalmazza.

Más, radikálisabb kommunista pártok csupán annyit tesznek ehhez hozzá, hogy a nemzetköziség fontosságát hangsúlyozzák. Az országhatárokon, pártokon és nyelveken átívelő segítségnyújtást összekapcsolják a nagyhatalmi törekvésekkel szembeni küzdelemmel.

^{[Megjegyzés a People's Communist Party jelentőségéhez: a párt mindössze 45 fős, amivel a brit népesség 2%-át tömörítik. Mégis, 2 kongresszusi helyük van, ami a teljes országgyűlés 5%-a. Vagyis jelentős párton kívüli támogatói bázisuk van. Az pedig a szalonképességükre utal, hogy az ország jelenlegi oktatási minisztere pártjuk alelnöke.]}

Fentiek nem reprezentálják teljes körűen az eKommunista Párt nézeteit, de nagyjából megvilágítják, mit képviselnek általában a komolyan vehető kommunista / munkás- / és markánsabb szociáldemokrata pártok.

IV. Az e-kommunizmus Magyarországon: az eKommunista Párt és a Vörös Század viszonya

Az eKommunista Pártot 2009. október 25-én alapították. E-Magyarország első, valóságos szélsőbaloldali, és sokáig egyik legfontosabb baloldali pártja volt. Az eKP e-Magyarország legrégebbi, ma is működő pártjai közé tartozik. Alapító és korai tagjai közül sokan nem élnek. A legidősebb még élő, hiteles szemtanúi a kornak Opauszki és Rákosi Mátyás, a külföldre települt Crvnazvezda és Soma, illetve az e-kommunizmustól azóta eltávolodott Ady, Killercsiga, Patakhy Zsolt és Rajk Laszlo.

Ennek a pártnak a tagjai is sokfélék voltak az e-kommunizmushoz való viszonyukban. Voltak irl a baloldalhoz köthető tagjai, mint Csernus Szilvia, Galba-Deák Ádám, és Tamás “Norris” Gábor. Voltak szerepjátékosok, mint Rákosi. Voltak gyakorlatias szakemberek, mint Gregus Hedvik és Kun Béla, akiket az ideológia kevésbé érintett meg.

Amikor sikereik csúcsára jutottak, az ötven főt is elérték. Más pártok támogatásával (481-es Mozgalom, KARD, LME, SZKSZ) még kongresszusi képviselőket is tudtak adni e-Magyarországnak, 2009 decemberétől 2011 augusztusáig kisebb kihagyásokkal minden hónapban 1-1 főt. P. Zs., aki két alkalommal a KARD támogatásával nyert kongresszusi helyet, végül átlépett hozzájuk. Elnökjelöltet 4 alkalommal tudtak állítani, legjobb eredményük a 4. hely volt (Patakhy Zsolt, 2010. június; Rákosi 2011. június).

A párt a legrosszabb időkben öt fős és teljesen inaktív. Több viszontagságot is megéltek, durva, támadó ellenkampányt, TO-kísérleteket. A négy TO-kísérletből kettő sikeres volt, először két napra, másodszorra a teljes hónapra átvették a pártvezetést. A párt sorsára jellemző, hogy maga a szervezeti kerete is változott: a 2764., a 2964., és a 3347. sorszámú párt is helyett adott az eKP-nak.

A Vörös Századot 2010 februárjában alapították. Szintén megélt csúcs- és mélypontokat. (Csúcspontként 2010. december elejétől 2011. április 5-ig a század ott van a regulárisok közt!) Kezdetben szorosan együtt élt a párttal, majd távolabb kerültek egymástól. Mára a két szervezet függetlenül működik.

Kezdeti viszonyukat halmazelméleti hasonlattal élve úgy írhatnánk le, hogy minden eKP-s VSz-es is volt, de nem minden VSz-es volt eKP-s is. A párt tagjai javarészt beléptek a seregbe. Ahova ugyanakkor nem csupán párttagokat vártak. Egy korai toborzó szerint a seregbe vártak “mindenkit aki magáénak vallja az ekommunizmus eszméjét”. Vagyis az e-kommunizmus a seregszervezés központi eleme volt, a Vörös Század is eszmei alapon jött létre. A harminc fős párt és a harminc fős sereg között hozzávetőleg 90%-os személyi átfedés lehetett 2010-ben.

2011 a válság éve volt. A Vörös Század februárban aktivitási válságba került. Márciusban a párttal együtt támadások érték identitása miatt. A szankciókat megelőzendő önként léptek ki a regulárisok sorából. A helyzeten nem javított, hogy áprilisban felszámolák az orgokat: ellenkezőleg. Mindezek hatására a század (és így a párt) tagjai elhagyták az országot, és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba költöztek. (Páran már májusban visszatértek, páran Németországban folytatták az emigrációt, megint mások ekkor hagyták el örökre a Vörös Századot.) A 2011-es események hatására a két magyarországi e-kommunista szervezet taglétszáma lecsökkent. Ezzel együtt a köztük lévő kapcsolatok is gyengültek. 2011 nyarára a személyi átfedés a században 50% körülire változott. Kun Béla egyszemélyben töltötte be a párt elnöki tisztét és volt a század parancsnokhelyettes-kapitánya: ő maradt a legfőbb kapocs közöttük.

2012-ben a két szervezet egészen elvált egymástól. A párt teljesen marginalizálódott, a századon az inaktivitás lett úrrá, hat-nyolc halottja is volt egy időben. A helyzetet érzékelve Kun is visszább fogta az aktivitását, az augusztusi kapitányválasztáson már nem indult, valamikor az év folyamán feladta a pártelnökséget, és kora ősszel identitást váltott. Visszavonulása mind a párt, mind a század történetében fordulatot hozott.

2013. március végén a párt és a század személyi átfedése 3 fő volt, ami a párt tagjainak 50, a századnak 10%-át jelentette. Csupán Rákosi áldozatos szervezőmunkája tehet róla, hogy ez a szám egy hét alatt 7 főre, a párt esetében 70, a századnál ~24%-ra növekedett. (Vagyis a század négy tagját sikerült beszerveznie a pártba.) A párt működése most nagyobb élénkséget mutat, mint az utóbbi egy év alatt. A század a politikai állásfoglalástól távol marad, az e-kommunista eszméhez való viszonyának meghatározását felfüggesztette, az e-kommunista jelképeket azonban továbbra is használja.

V. Történeti aspektus. Az e-kommunizmus a világban: számokban összegezve

Ebben a tárgyban már zajlik egy forrásfeltáró kutatás, aminek az eredményeit készítői egy cikkben szándékoznak majd kiadni. Ez a közeljövőben (pár héten belül) várható. A forrásmunka teljes körű feldolgozása ezután kezdődhet csak el. Összefoglaló jelleggel pár lényeges részletet kiemelnék ebből a szintézisből, exkluzíve a jelenlévők számára. A kutatás még nem zárult le, így a következő összefoglaló hiányos és pontatlan.

E-kommunista párt, vagy munkáspárt, vagy az e-kommunizmussal rokon, egalitariánus filozófiai-eszmei alapokon nyugvó szocialista, markánsabb szociáldemokrata, illetőleg anarchista párt szinte minden e-világbeli országban található. Ezek a pártok, a fentebbi önmegjelölésekből is látható, nagyon sokfélék. Azért is beszélek ilyen sokféle pártról, mert azt az értéktartalmat és programot, amit fentebb az e-kommunisták sajátosságaként gyűjtöttünk egybe, sokféle identitás alatt képviselik. Névmegjelölés szerint nem szálazhatók szét egzakt módon.

A közös bennük tehát az értéktartalom és a program. Az egalitariánus jellegre tekintettel sommásan a “balos” jelzővel fogom őket illetni. Balos pártok tehát szerte az e-világ minden országában találhatóak. Arányuk, jelentőségük és taglétszámuk erősen differenciált.

Dél-Amerikában országonként hozzávetőleges átlagban 4-6 balos párt található. (Ismétlem, csak a komolyan vehetőeket vettük számításba.) Itt a top 10 pártok legalább fele “far left”, illetve “center left” irányultsággal bír. Támogatottságuk a top 5-ben egyenként több száz fős. Kongresszusi képviselőik is vannak. Eszmei szempontból kissé hígként, lazaként tudnám jellemezni őket. (Az USÁban is ott vannak a top 10-ben.)

Ázsiában szinte mindenhol van nem csupán balos, de nevében e-kommunista párt is. Kínában és Oroszországban (RL okokkal magyarázhatóan) valóságos kultusza van az e-kommunizmusnak. Ez leginkább a szimbólumhasználatban érhető tetten. Hogy az érdekképviselet terén mit érnek el az ázsiai e-kommunisták, az kevéssé látható. Nevezett két országot leszámítva a taglétszámuk nem mondható soknak.

Európában csak úgy, mint más szempontból, roppant sokszínűséget tapasztalhatunk. Németországban nagy múltú és igen karakteres pártja van mind az e-kommunistáknak, mind a szociáldemokratáknak. Ebben a túlbecsülten is háromezer fős országban az e-kommunisták 75 fős (2,5😵 pártot (top 4!) és 120 fős (4😵 sereget tudnak működtetni. E-Gov szerint fele akkora a népesség – vagyis a százalékok kétszeresek (5 és 😎. A szocdemek pártja fele akkora, ezzel az országos hatodik helyen állnak. Seregük nincs. Az Egyesült Királyságban, ahol a retorika sokkal mérsékeltebb, hasonló a baloldal felosztása és a pártok számadatai. Írországban, Litvániában, Olaszországban, Spanyolországban, Svájcban munkáspárt a No. 1. Európa keleti felében a balos pártok kisebbségben vannak. Számuk kevesebb. Szerbiában, ahol az állásaik még a legjobbnak mondhatóak, a top 15 körül állnak 75 fővel. _{(Ennek okaként megjegyzendő, hogy működik egy kereken 500 fős, irányultságában “far left” párt, ami ezzel a 4. helyen áll, és négy főt küldhet a kongresszusba – nekik azonban nincs közük az e-kommunizmushoz.)}

Előfordul az is, kevésbé egzakan lokalizálhatóan, hogy balos pártokra jellemző névvel és szimbólumokkal “center right”, sokszor “far right” irányultságú pártot működtetnek. Amikor a “forradalmi”, a “munkáspárt”, a “szabadságpárt” jelzőket “veszik kölcsön”, pontosan ilyenről van szó. Becsapós emiatt az amerikai és az Ausztrál Forradalmi Párt, a Belga Munkáspárt, stb. A “far left” irányultságú pártok között viccpártok is vannak, illetve olyanok is, akik intellektus híján ragadnak le a puszta retorikánál és szimbolikánál.

VI. A politikától független e-kommunizmus: kultúra, szokások, identitás, szimbólumok, közösség

A politikán kívüli e-kommunista jelenség tágassága folytán önmagában is megérne egy előadást. A terjedelmi keretek ismeretében csak egy rövid keresztmetszet bemutatására van mód.

[...]

Írták: Rákosi és Schelling