[Dunedan] Légi program tervezett

Day 4,402, 05:35 Published in Hungary Hungary by Dunedan


Tisztelt eMagyar lakosok!

Vadas elnök felkért engem, hogy segítsem a kormányának a munkáját, azonban ezt aktivitásom hiánya miatt el kellett, hogy utasítsam, azonban mivel ő több elnökségemkor is segítette a munkámat, mint Kommunikációs Miniszter, ezért annyit feltudtam ajánlani neki, hogy ha segítségre van szüksége, akkor szívesen adok neki tanácsot. Rögtön az első ilyen helyzet a Repülős program folytatása/módosítása. Az elmúlt két hónapban részt vettem ebben a programban, mindkettő elég szélsőséges volt. Az én elnökségem alatt rengeteg CO-s csata volt, míg az előzőben nagyon kevés. Én ennek az aranyközép útját szeretném most megtalálni, illetve saját ötletemet bemutatni.

A legnagyobb hiba a rendszerrel talán az, hogy egy csatára van CO limit. Elnökségem alatt az volt észrevehető, hogy a sok csata volt, és sokan úgy ütöttek, hogy mindig csak a CO limitig ütöttek mindegyik csatába, ezzel maximalizálva a saját hasznukat. Hozzáteszem, ezzel nincs probléma, a rendszernek meg volt a maga hibája, amit kihasználtak, az államnak viszont érdemes ezt valahogyan orvosolnia.

A rendszer hibájának egy példája:
- 5 priós csata van, amiből 4 jól áll, 1 rosszul.
- Egyik repülős beleüt 100k-t abba, ami rosszul áll. Kap érte 3k-t.
- Egyik repülős beleüt 20k-t mind az ötbe. Kap érte 15k-t.
Magyarán az aki szétszórja az ütését azt az állam jobban jutalmazza, mint azt, aki a fontosabb csatába belead mindent.

Ezért is gondoltam arra, hogy ezt a rendszert módosítani kellene. Ezt pedig úgy terveztem, hogy hetente lenne osztás teljesítmény alapján a megadott priós csatákat figyelembe véve. A megadott csatákban összeadjuk a bevitt sebzésüket és úgy történne a kifizetés, és nem csatánként. Így a fentebbi példában nem számítana az, hogy egy vagy öt csatába szétosztva ütött a személy a kifizetés szempontjából. Illetve innentől kezdve a repülősök nem tudják kihasználni az eddigi rendszert, és motiváltabbak lehetnek arra, hogy a fontos csatába üssenek el többet, és nem a már eldőlt csatákba üsse meg a limitet.

Az én ötletem az alábbi lenne, a CO mennyiség és sebzés mérték csak példaértékűek, lehet rajta változtatni. A megoldás pedig véleményem szerint a határsebzés elérése lehetne. A programban résztvevők naponta kapnak egy prió listát a körlevélben, hogy mely csaták lesznek figyelembe véve a CO osztás szempontjából.

"A" opció:
Minimum sebzés határ bevezetése: 100k sebzés/hét
Ahhoz, hogy valaki kapjon CO-t a hét végén, feltétel az, hogy a hét folyamán minimum ütött egy bizonyos sebzésmennyiséget a megadott csatákban. Aki nem érte el, az nem jogosult a kifizetésre. Aki viszont elérte, az kap mondjuk 3k CO-t. Az is ennyit kap, aki 100k-t sebzett, az is aki 200k-t.
Maximális sebzés határ bevezetése: 1 millió sebzés/hét
Aki több CO-t szeretne kapni, annak láthatóan sokkal többet kell ütnie, mint a minimum sebzés határ. Aki 999k sebzést ért el, az továbbra is csak 3k CO-t kapna. Aki viszont eléri a 1 millió sebzést az kapna 6k CO-t.

"B" opció:
Az A opció kicsit komplikáltabb változata. Ha netán éles csatába kezdenénk, mint például egy román támadás, AS másik országra, más szóval kiemelt fontosságú csatákba kezdenénk akkor arra lehetne egy picit növelni a CO limitet.
Minimum sebzés határ bevezetése: 100k sebzés/hét
Ha a kiemelt fontosságú csatába ütötte a minimum sebzés határ legalább felét, azaz 50k sebzést, akkor az a személy nem 3k-t kap, hanem 5k-t.
Maximális sebzés határ bevezetése: 1 millió sebzés/hét
Ha a kiemelt fontosságú csatába ütötte a maximális sebzés határ legalább felét, azaz 500k sebzést, akkor az a személy nem 6k-t kap, hanem 10k-t a hétre.
Fontos kiemelés, hogy itt egy körbe kell beletenni ennyit, nem figyelembe venni az összes kiemelt csatákat és összeadni. Ez azért is fontos kitétel, mert lehet a héten csak egy ilyen csata lenne, és hiába várná azt a repülős, hogy legyen még egy hasonló csata. Ezzel az opcióval pedig azokat jutalmaznánk, akik a legfontosabb csatákba koordináltan ütne.

Negatív jutalmazás
Azok a repülősök akik rossz oldalon ütnek (legyen az véletlen, vagy direkt) a rossz oldalon bevitt ütésük levonódik a jó helyre tett ütésükből. Tehát hiába ütött valaki 120k-t jó helyen, ha mellette 40k-t rossz oldalon, mert így csak 80k-t ütött a parancs szerint, ergo nem érte el a minimum sebzés határt.
Itt lehetne érdemes egy maximális negatív sebzés határt bevezetni. Ha valaki mondjuk 50k-t rossz oldalon ütött, akkor egyáltalán nem kap CO-t arra a hétre, hiába ütött mondjuk 200k-t jó helyen. De aki "csak" 49k-t ütött rossz oldalon, annak még csak levonódik a 200k sebzéséből.

Az én ötletem a légi programnak valami hasonló lenne. Ezt a tervet még lehet tovább csiszolni, aki tud az tegye hozzá saját ötletét. A tanácsom a mostani, illetve a következő kormányok részére, hogy valami hasonló szisztémában gondolkodjanak a légi programot illetően.

Kiegészítés: Az adminisztrációt elősegítve, és a hatékonyság növelése érdekében az egy körbe való minimális sebzést is érdemes lenne meghatározni. Azaz csak akkor számít az ütésed bele a heti CO kiosztásba, ha elérsz egy határösszeget. Például: 8k sebzés alatt nem számítja bele az állam a programba a repülős sebzését. Ezt a minimumot el kell érnie a programban résztvevőnek az adott körben.



Tisztelettel,
Dunedan