Történelmi területeink visszaszerzése
Darth Dexx
Történelmi, többségében magyarlakta területeink visszaszerzése és egy időben való birtoklása elég könnyen megoldható, annak ellenére, hogy sokan mindent megtesznek az úgynevezett RL érzéseket, gondolatokat behozó játékosok eme céljának elérhetetlenségét bizonyítandó. Tény, hogy minden régiót hosszú távon megtartani lehetetlen, de ez a játék sajátossága – semmit sem lehet örökké birtokolni.
Az Őrvidék és a Felvidék
Az Őrvidék és a Felvidék visszaszerzése gyerekjáték. Mind Ausztriát és mind Szlovákiát rég meg kellett volna szállni, állandó gyarmataink lehetnének. Katonai szövetségükre az ég világon semmi szükség. Sokan, főleg a technokraták a barátsággal magyarázzák, ergó emberi érzelmekkel. Ugyanolyan érzelmekkel amik szerint nem szabad játszanunk szerintük ha épp Nagy-Magyarországot akarjuk létrehozni, mert hát abban semmilyen logika nincs. Szlovákiában is, ugyanúgy mint Ausztriában főként csak kalandorok játszanak. Egyetlen jelentősebb országgal sem romlana meg a viszonyunk ha elfoglalnánk őket. Ha egy alja erre azt mondja, hogy tévedek és mégis, akkor az azért van mert az a bizonyos ország is érzelmileg kötődik a szlovák játékosokhoz, magyarul logikátlan alapon hozza meg döntését, hogy egy erősebb országgal bontsa meg szövetségét, jó viszonyát a szlovákokkal szemben. Erre azt mondanám, nekik lehet? Ne legyünk lúzerek...
Kárpátalja
Kárpátalja nem egyenlő Ukrajnával. Nem kell teljes Ukrajnát elfoglalnunk (amit már korábban megtettünk..) és megtartanunk, csakis egyetlen régiót. Ez megoldható pusztán katonai erővel, de akár egyezmény formájában is. Lehet bérelni, lehet bérlés nélkül egy NAP-al egybekötni, vagy bármilyen egyéb nemzetközi s szerződésbe belefoglalni a régiót.
Délvidék
A szerbek átadják a régiót amennyiben minden más területet már megszereztünk. Ez az a híres régi ígéret. Legyen így!
Erdély és a többi Románia által megszállt régió
Mivel az előbb említett területeket igen könnyen bevédhetjük, pláne ha egyezmények biztosítják, hogy az ukránok nem harcolnak Kárpátaljáért így egy Románia elleni sikeres hadjárat, mint már oly sokszor bizonyítottuk: megvalósítható.
Sokan szeretik számszerűsíteni a dolgokat. Romániának dupla akkora a sebzése, mint az ukránoknak, és mi az ukránokkal sem bírunk. Elfoglaltuk őket? El. Romániát elfoglaltuk? El. Csak időről időre jönnek „magyar” elnökök, akik vagy NAP-al vagy a nélkül, de visszaszolgáltatják a már elfoglalt régiókat olyan címen, hogy úgy sem nyerhetnénk, nem tarthatnánk meg őket. Mivel a játékban semmit sem lehet örökre megtartani, szerintem gerincesebb valamit amihez mint magyarok - legalábbis akik magyarok - kötődünk harcban elveszíteni, mint önként feladni, vagy inkább eladni – ahogy azt a „magyar” elnökök szokták.
Ha az alják, technokraták stratégiai elgondolásával ellentétes, egy kicsit is nacionalista irány figyelhető meg a közhangulatban rögtön mindenki erősebb mint mi, semmi esélyünk nincs az ellenséggel szemben. De ha a világ végére kell eljutnunk nyolc országon keresztül, az valahogy mindig összejön. Lehet játszani a számokkal, de nem vagyunk egyedül. Vannak szövetségeseink, vannak jobb és rosszabb napjaink is ugyanúgy mint az ellenségnek, akár Romániának. Mivel az utóbbi időben többször kerültünk ki győztesen a háborúkból így aljas, gerinctelen és hazug dolog azt híresztelni, hogy nem lenne esélyünk ellenük.
Használom a kifejezést, de csak mert rá vagyok kényszerítve a többség által, de valójában nincsenek „RL érzelmeket behozók”, vagy „nemzeti érzelmű játékosok”. Vannak magyarok és vannak a világpolgárok. Csak azt nem értem, hogy utóbbiaknak miért nem tök mindegy melyik országban játszanak? Valaki azt mondja, ha már egy szerb, vagy román játékossal való beszélgetés után a másik fejében az marad meg, hogy de jó fej volt ez a magyar és ezt RL is átveszi akkor hajrá, irány Románia vagy Szerbia! Kérjen az illető ÁP-t fejlessze kapcsolatait ott, ha őt ez teszi boldoggá kint is megteheti. Ha egy technokrata fikarcnyi patriotizmust sem érez, de beszél nyelveket, akkor hajrá irány külföld! Építse a kapcsolatokat odakint.. ki tudja még egyszer talán hasznos is lesz ha pár magyar külföldi országokba eszi be magát. Mint a féreg az almába. Csak jelenleg legtöbbjük Magyarországot zabálja fel és már rohad tőlük az ország.
Persze ezt az előbbi bekezdést rövidebben is leírhattam volna. Akinek nem fáj trianon, az nem is magyar. Akinek fáj, egy ilyen játékban ha nem is lesz a fő célja a revízió, de nem is próbálja akadályozni, becsmérelni, buktatni azokat akiknek igen. A többiek meg takarodjanak..
Comments
Hianypotlo!
Gratulalok a cikkedhez!
Teljesen egyetértek a cikk tartalmával. Legalább itt a játékban mutassuk meg, amit a valóságban nem lehet.
Amúgy fent kimaradtak a horvát területek, ugyebár ezt is meg kell szerezni. Ezt követően pedig indulhatnak a kalandozások. Sokkal élvezetesebb lesz majd így a játék meglátjátok. Nagyon nehéz a fentiek megvalósítása, szinte lehetetlen, de legalább van kihívás. Mint látható a kihívást most sokan más országok színeiben találják meg, és csak azért mert ott több a harc, nagyobb a mozgástér. A fenti határokkal nagyon mozgalmas lesz nálunk a játék, és ez vonzó lesz sok-sok idegennek is, aki csak játszani akar, és nem tesz mögé semmi ideológiát....
Teljes mértékben egyetértek a cikkel! Terjessze mindenki aki ugyanígy gondolja!
Szívemből szóltál testvér!
Áldás!
Az a baj, hogy rengetegen, akik így gondolkodnak, már abbahagyták a játékot. Köszönhetően azoknak, akikről helyesen leírta😛 érzelmi kötődés hiányában teljesen mindegy, melyik országgal játszanak.
Facepalm
Nem teljesen tudok azonosulni a cikk tartalmával.
Ez nem a valós élet, itt teljesen más JÁTÉK-szabályok vannak kérem szépen!
Itt Nagy-Magyarországot megcsinálni teljesen értelmetlen és nincs se gazdasági, se politikai, főleg történelmi alapja. Amikor elkezdődött az egész, minden ország a jelenleg? is valós területi egysége szerint indult a játékban. Tehát, ha így nézzük az ősi föld, a jelenlegi valós határainkon belüli területeket foglalja magában.
Jogos, hogy kiterjesszük a 100 évvel ezelőtti területeinkre, mert ősi föld?
Jogos, hogy kiterjesszük a 650 évvel ezelőtti területeinkre, mert Zsigmond királyunk idején 3 tenger /de legalább kettő/ mosta a határainkat, mert ősi föld? Akkor már a cseheket, meg az ősi lengyel területeket is birtokolhatnánk.
Jogos, hogy kiterjesszük Levédiára, Etelközre, Észak-Kaukázusra, Turáni-Alföldre és az Észak-Kínával határos orosz területekre, valamint Xinjiang tartományra is? Tudomásom szerint ezek is ősi magyar területek.
A játékon belül is vannak realitások: elsősorban országunk ereje, másodsorban a szövetségi viszonyaink, harmadsorban meg a jószomszédi viszonyok a meghatározóak. Jelenlegi helyzetben, ha felrúgunk minden meglévő viszonyrendszert Nagy-Magyarországért, akkor bukásra vagyunk ítélve.
Mielőtt belefognánk ilyen tervekbe, jelentősen gyarapodnia kellene országunk lakosságának legalább 15000 főre!!!
Gyerünk, csináljatok Bébiboomot, minden hónapban 5000 fős gyarapodási rátával!!! Beleszámolva a lemorzsolódásokat, 3 hónap múlva indulhatunk Xinjiangba, felszabadítani ujgúr testvéreinket: www.erepublik.com/hu/article/2244001/1/20
Akkor veletek tartok, meg szerintem mindenki más is!
Jelen pillanatban meg abból kell építkeznünk, gyarapodnunk, amink van. 😁
Ne játsszunk a nemzeti érzelmekkel: a márciusi ifjak radikalizmusa, Kossuth és Széchenyi mérsékelt konzervativizmusa, vagy Deák Ferenc és szabadelvű politikusainak nézetei mind egy irányba mutattak: a haza felemeléséért, a magyarságért harcoltak, hoztak törvényeket.
Ennyi baromságot összehordani egy helyre, úgy hogy egy tudatlan számára értelmesnek tünjön nagy munka lehetett. Grat hozzá! Minimum egy vote. Azért egyetemi előadásra ne vállalkozz, mert alapos felsülés lenne belőle.
Nem bunkózok le valakit, hogy ne adjam tudtára, hogy miért is tekintem annak. Ennek fényében szavaid semmit nem jelentenek számomra.
Hallottál az index 1 és index 2 boomokról? 15.000 emberre felduzzadni nem lehetetlen... és pont hasonló érzelmeket okosan megpengetve lettek annyian.
Én másfél éve játszom itt, csak az idősebbek által tudok valamit róluk.
Erről van szó, hogy okosan megpengetve, nem a valóságtól elrugaszkodottan!
Irány Keletre! Lehetne ez a mottója a boomnak, 2-3 hónapra előre vetítve. Addig gyarapodunk, gyűjtjük az erőt, zsoldot nem adunk, tankokat tartalékolunk. Aztán megindulunk a ruszkiknak, közbe meg majd látjuk, hogy bírunk-e a ferdeszemüekkel. Ha megcsináltuk, még ha el is bukunk mondjuk a kínaiakkal szemben, akkor is elmondhatjuk, hogy ez már férfias munka volt a javából!
Ez most csalódás volt... Tudod, hogy a libsi trollok kedvenc dumája ez a miért pont Nagy-Magyarország és miért nem Levédia vagy Nagy Lajos birodalma?
Gazdasági ésszerűségről meg minek beszélni ebben a játékban? Kell egy 20%os kajabónusz hogy ne 12 hanem 14db 3 filléres kenyeret gyárts?
Konrad! Lehet beszélni, meg kell is Nagy-Magyarországról.
Büszke vagyok a legalább 2000 éves történelmünkre egészen a közép-ázsiai Tarim-Medencei tartózkodásunkig visszamenőleg.
Külön kell választani, hogy mit érzek a hazám iránt és itt a JÁTÉK-ban mik is a realitások. Aki ezt nem tudja megtenni, azt sűrű csalódások érték, érik és fogják érni a JÁTÉK-ban.
JÁTSSZUNK az ellenfeleinkkel, KIJÁTSZUK a másik taktikáját, JÁTÉKOSAN élünk a lehetőségekkel.
Mindegy hogy milyen a JÁTÉKBAN a gazdasági modul, vagy bármi más is. Mióta játszok nem váltottam ÁP-t, nem álltam be zsoldosnak eladva a sebzésemet, döntse el mindenki hogy ez mire elég.
Az is biztos, hogy nem itt fogom a valós érzelmeimet kinyílvánítani, megkönnyezni vagy büszkén emelt fővel a nemzeti gyász-, emlék- vagy ünnepnapokon, hanem fizikailag ott lenni, ahol az éppen megkívánja!
Ha erep történelmi alapra gondolunk, akkor pl USA is ősi Magyar föd! Ja és még a fél világ 🙂
Unalmas mar a multban elni es a valosaggal azonosulni ebben a jatekban. Szazszor leragjuk ugyanazt a csontot csak mert epp ebben a jatekban ugy adatott meg hogy a fejlesztok a valos eletbol inspiralodtak mikor megalkottak a terkepet, de azontul semmi koze az egesz jateknak a valosaghoz. Nem itt kellene apolgatni tortenelmi serelmeinket mind egy komplexalt nemzet.
Semmi köze a játéknak a valósághoz? Te magyar-ukrán vagy manó-troll csatában harcoltál ma? És tankot használtál vagy varázspálcát? Az országnak elnöke és kongresszusa van vagy varázslók tanácsa és főmágusa? Forintért dolgozol vagy tündérgyöngyökért? Kenyeret eszel vagy unikornishúst?
Ne vitázz vele, nehezen érti a szót, a magyarság nem jelent neki semmit, csak egy beteg lelkű mesüge a jesivából.
Egyik sem. Logolok és kattintok. Nem valóságosabb, mint manókat ölni varázspálcával.
😁 látom élvezed a játékot...
Miért lenne ez "multban élés"? Ez sokkal inkább a jelen, mint a múlt, bár ezt sokan nem értik, mert az orruknál sem hajlandóak tovább látni. 🙂
Jelöljétek XtraYo-t elnöknek, válasszák meg és csinálja meg, amit leírt a cikkben, ha komolyan is gondolta.
Aztán szeretném egyben látni Nagy-Magyarországot a Felvidék szlovákságával, Erdély-Bánát-Körösvidék-Máramaros románságával, Újvidék szerbségével, az Adriai-vidék horvátságával, az Őrvidék osztrákságával.
Ezeket felsorolván nehogy alább adja az elnökünk!
Csak hajrá! Aki ezt megcsinálja a jelenlegi népességi viszonyunk és erőnk alapján úgy, hogy legalább egy hónapig meg is tudja tartani az "ősi" földjeinket mindenféle diplomáciai bonyodalom és dörgölőzés nélkül, azt elismerem mindenkori Magyar Birodalmi Helytartónak!
Kárpátalját kihagytam az ukránságával. Jelentéktelenek számunkra, csak ez lehet a magyarázat. 😁
Inkább tartsuk egész Ukrajnát mint a tizedannyira erős Felvidéket?
Én meg téged választanálak meg, és megnézném ahogy a vezetésed alatt bekebeleznénk az oroszokat és kínaikat 😛 Leszólod a másikat és egy még lehetetlenebb alternatívát vázolsz fel nekünk. Kérdem én kinek kell leszállnia a realitások talajára?
Értelmezni tudni kellene azokat a sorokat, amiket leírtam. Az Irány Keletre! mottóval egy lehetőséget vázoltam fel, ha bébibúmmal sikeresen tudnánk gyarapítani eMO. lakosságát az adott idő alatt. Csak duplázzuk meg a lakosságot 3 hónap alatt, azzal is számolva, hogy közben felduzzadna a Div2-3. Az oroszokat simán tudnánk gyarmatosítani, a ferdeszeműekkel egy ki-ki alapon vívott háború során fel lehet mérni az erőnket. A játékélmény meg lenne, ha meg vesztünk, akkor is tanulunk tanulunk belőle: van még mit erősödni.
Mindez akkor valósulhatna meg, ha tudunk gyarapodni, a mostani 5600 játékos arra elég, amit most is birtokolunk. Ennyi!
Hat ha valaki csodalkozik azon, Trianon hogyan volt lehetseges, annak ezt a jatekot erdemes nyomni par honapig/evig. Szerintem megerti rogton. Hogy lehet ennyi hulyeseget osszeirni egy cikben.
Annyit remelek, hogy ez egy Kazak-Misi fele becsempeszet kem-felhasznalo. Maskep ez a nep nem eri meg a kovetkezo 100 evet.
Én nem akartam kommentelni ehhez a cikkhez, mert megfogadtam, hogy az utóbbi cikkemmel lezártam a témát és az értelmetlen vitát, de ugye a cikkem alá belinkelted, hogy tanuljak ebből az irományból.
Nos, összeszámoltam: 18 tárgyi tévedés van a cikkben. De most ezeket nem részletezem, mert akkor lenne vagy 16 fullos kommentem, annyi időt meg nem akarod erre a témára pazarolni.
Én csak azt mondom, hogy remélem, hogy eljön az idő, amikor végre nem csak magyarázásban lesztek nagyok, hanem letesztek valamit az asztalra is. Várom már, hogy valamelyik ilyen nagyszájú, aki szerint ilyen egyszerű mindent, elindul végre és elnök lesz.
Xtrayo: indulj el, én rád fogok szavazni! aztán majd ráébredsz hogy mi a valóság. Mondhatjuk úgy is, hogy bilibe ér a kezed. De addig is álmodozz csak.
[removed]
Nem rajtam fog múlni... győzd meg a NÉP-et hogy indítson, meg a többi alja barátaidat is, én meg majd beszélek a többi párttal. ; )
hát indítson el valamelyik "nemzeti" párt, csináljátok meg a kampányt, szervezz kormányt és én megpróbálom meggyőzni a top5 pártokat.
Viszont cserébe van egy feltételem: ha ráébredsz elnökként, hogy amit itt felvázoltál az köszönőviszonyban sincs a valósággal, akkor írsz egy cikket, hogy igen, ics megmondta. 🙂
meg van beszélve..
Tisztelt Magyarok'
Ha tudnátok a tőrténelmet Kárpátalja előtetek mindig szláv terület volt, az hogy ti elfoglaltátok nem jelenti hogy ős magyar terület. Én tisztelem a Magyarokat, félig anak tartom magam, de szerintem ha jo oldalon letetek volna a második világháboruban
minden más lene. Most ami van, eszt kell szeretni,és ápolni tiszelni a hagyománokan.
Már senki nem hoza visza a dicső időket.
a második világháború Trianon után volt
most ezzel szerinted megmagyaráztad neki? amúgy meg 1100 év nem elég, tőle legalábbis a neandervölgyiek nevében akard elvitatni kárpátalját.
Az igaz, hogy utána volt, de a szovjetek felkínálták Mo-nak Erdélyt, ha nem támadjuk meg.
@kisborok: igaza van, a második bécsi döntés '38-ban volt, ami alapján Kárpátalja nagy részét visszakaptuk. A második bécsi döntést a második világháború után helyezték hatályon kívül.
Azért nézd meg alaposabban te is. A szlávok ugyanolyan betelepülők kárpátalján mint a magyarok. A Pripjaty az ősi szláv föld.
Én tudom a tőrténelmet, nem lehetünk objektivek))) mert mindenki a saját igazát látja)érdekes hogy 2 világháboruban kőzel 8 milio Ukrán halt meg , 1933 meg 4-7 miliot kiirtot Sztálin , Pripjaty is szomoru ajándék a kumunistáktol, ahol nekem rokonaim haltak meg (minden amink van átvan itatva vérel) , mi joban utáljuk a Ruszkikat,)) remélem a Magyarok csak játékban lesznek elenfelek)) Nincs min osztozni)
Elnézést, ha félreérthető voltam. Nem Csernobilra gondoltam, hanem a Pripjaty mocsaraira, amelyből a szláv törzsek kirajzottak. Európa középső és részben keleti részét a kora középkorban germán népcsoportok uralták. pl. osztrogótok, vizigótok, vandálok, gepidák, dákok stb. A vérrel átitatott történelem sajnos nem csak ukrán sajátosság. A magyar történelem is vérrel volt írva.
[removed]
Ezt alá is tudod támasztani bármivel? Nem azt, hogy éltek ott valamely szláv népcsoporthoz tartozó emberek, hanem, hogy bármely szláv csoportnak közigazgatási, vagy hasonló jellegű befolyása volt a területen.
Mert az első keleti-szláv államszervezet, a Kijevi Nagyfejedelemség (Rusz) délnyugati határán kívül volt Kárpátalja. Az, hogy a szomszédos területekre esetleg átvándoroltak egyesek, azt nem jelenti azt, hogy Kárpátalja szláv terület lenne.
"Ha tudnátok a tőrténelmet Kárpátalja előtetek mindig szláv terület volt"
Valójában a szláv csoportok nyugat felé vándorolva mindössze párszáz évvel a magyarok előtt érkeztek a területre.
A szlávok előtt szarmata, jazig és germán terület volt, előttük a Halstatt-kultúra, őelőttük meg valószínűleg óeurópai törzsek lakták a vidéket.
Abban igaza van TNikolasnak, hogy a magyarok a második világháborúban a rossz oldalon harcoltak, mivel háborúban a rossz oldal a vesztes oldal. A háború vége után a győztesen múlik mennyi emberséget és könyörületet mutat és a vesztesen, hogy nem hagyja el azokat a társait akiken átgázolt a háború.
Látom jól tudod Kárpátalja tőrténetét, de meg kell mondanóm, hogy ha a mai
időket nézük, évrül évre egyre keveseb aki Magyarnak valja magát, él it)
Lassan aszimilálodnak, magyar iskolák bezárnak, aki akart kiütazot,
Most könyen lehet kapni it Magyar álanporgárságot, a tarifa 1000 $ vagy Magyar rőkon, de sajnős ezel
a lehetőségel gyakran nem tiszteséges álampotgárok élnek.( donecki bünőzok)
Szeretem magyar-ukrán kulturát, igaz emberek akit szeretik a főldüket, inláb őrizük meg ami van, és végyük meg)) Egyépként éngem joban bánt kárpátaját a cigány problema, azok bazzeg szaporodnak))
a jovoert mit tesztek/tennetek?
és mit csináltok azokkal a területekkel, amik kilógnak a ponty alakból? eladjátok?
egyéként én speciel azért maradok emagyarban, hogy a vérmagyarokat bosszantsam jelenlétemmel , pff
gondolom erről van szó: http://kepfeltoltes.hu/130424/1042476691enagymagyarorszag_www.kepfeltoltes.hu_.png
A MOVE indit elnoknek, ha komolyan gondolod
komolyan!
Sőt, egy tinilibsi szavazata máris a tied az elnökin, szerintem még sokan lennénk így, hajrá!
"A többiek meg takarodjanak.." , de a stíluson csiszolj mikor majd elnök leszel hamarost
Stílus maradhat, érthető🙂